Hirdetés
Kezdőlap Tudomány A kutatók találtak egy növényt, amely megél a holdi talajon
No menu items!

A kutatók találtak egy növényt, amely megél a holdi talajon

Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apollo-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.

A kísérletben arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet termeszteni maguknak.

A tudósok maguk is meglepődtek, hogy a kísérlet sikerült: a növény megél a holdi talajon.

Robert Ferl, az egyetem élelmiszer- és mezőgazdaság-tudományi karának tudósa elmondta, hogy kollégáival abba a talajmintába ültettek növényt, amit Neil Armstrong és Buzz Aldrin hozott haza magával az Apollo-11 misszióval, és olyan talajmintákba, amelyek a más missziókkal érkeztek.

A kísérletből ugyanakkor kiderült, hogy a holdi talajon durvasága és más kedvezőtlenebb tulajdonságai miatt lassabban nőttek a növények, mint a Földről származó, imitált holdi talajba ültetett palánták.

A legtöbb holdi talajba ültetett növény végül elszáradt.

A kutatás eredményeit a tudósok csütörtökön tették közzé a Communications Biology című szaklapban. Mint írták, minél hosszabb ideig volt a talaj a Holdon a kozmikus sugárzásnak és a napszélnek kitéve, annál rosszabbul tűrték a növények.

A tudósok szerint az Apollo-11 talajmintái voltak a legkevésbé kedvezőek a növekedéshez, mert a Nyugalom tengerének kőzete, ahonnan származtak, néhány milliárd évvel tovább volt kitéve az elemeknek.

A következő lépés, hogy a Hold felszínén kell megismételni a kísérletet” – idézte a The Guardian Simon Gilroy űrnövénybiológust, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósát, aki nem vett rész a kísérletben.

A hat Apollo-küldetés űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak vissza a Földre, és a legtöbbet elzárták. A NASA végül tavaly év elején 12 grammot adott át a Floridai Egyetem kutatóinak, és a régóta várt ültetésttavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.