Hirdetés
Kezdőlap Tech A mesterséges intelligencia legyőzte az embert a Sonynál
No menu items!

A mesterséges intelligencia legyőzte az embert a Sonynál

Néhány évvel ezelőtt még csak a sakkban volt elképzelhető, ami most egy videojátékban megtörtént: a mesterséges intelligencia legyőzte az embert.

A Sony olyan mesterséges intelligencia-szoftvert fejlesztett ki, amely a Gran Turismo Sport nevű videojátékban legyőzte a legjobb hús-vér versenyzőket is. A szórakoztató elektronikai óriás egy sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a nem mindennapi diadalról szóló Nature-cikket.

Kenichiro Yoshida

Kenichiro Yoshida, a Sony vezérigazgatója a Fortune beszámolója szerint elmondta, hogy ez volt a vállalat 2020-ban létrehozott mesterséges intelligencia (MI) kutatócsoportjának első nagyobb projektje. A Gran Turismo Sophy névre keresztelt “autóversenyzőt” a Sony videojáték-stúdiója, a Gran Turismo franchise-t kiadó Polyphony Digital segítségével fejlesztették ki – tette hozzá.

Michael Spranger, a Sony MI operatív igazgatója a részletekről szólva elmondta, hogy a vállalat két versenyt rendezett az MI és a világ négy legjobb hús-vér Gran Turismo Sport játékosa között. A 2021 júliusában rendezett első versenyen az emberi videojátékosok elsöprő fölénnyel győzték le a Sony mesterséges intelligencia szoftverét, de

a második, októberben rendezett versenyen a mesterséges intelligencia eltaposta az embereket.

A Nature című szaklapban a tanulmány szerzői leírják, hogy az általuk kifejlesztett MI képes volt olyan összetett mutatványokra, mint például a kanyarokban való előzési technikák, amelyek a többi jármű által okozott légáramlatot használták fel arra, hogy “megzavarják az őket követő autót, blokkoljanak és vészhelyzeti manővereket hajtsanak végre“.

A Sony a projektben a mély megerősítéses tanulási technikáját használta, amelyben a számítógépek próbálgatással és hiba útján tanulnak, így kiképezve az MI-t a versenyautó-vezetés minden fortélyára. A Google DeepMind és az OpenAI kutatói ezt a technikát már használták nagy teljesítményű mesterséges intelligencia rendszerek létrehozására, amelyek legyőzték az emberi játékosokat olyan társasjátékokban, mint a Go, illetve olyan számítógépes stratégiai játékokban, mint a Dota 2.

Ezek a közelmúltbeli győzelmek jelentős előrelépést jelentenek az MI-ben az IBM Deep Blue rendszere után, amely 1997-ben legyőzte Garri Kaszparov világbajnokot sakkban.

Spranger szerint ugyanakkor össze sem hasonlítható a Sony videojátékos MI-je más hasonló rendszerekkel, mondván, hogy az áttörést jelent a versenyzés egyedi kihívásai miatt. Ezek közé tartozik az ellenfelek reakcióinak gyors előrejelzése, miközben figyelembe kell venni az autók közötti “összetett aerodinamikai kölcsönhatásokat“.

Michael Spranger

Ez a nem mindennapi eredmény jól mutatja az MI folyamatos fejlődését, és azt, hogy az olyan vállalatok, mint például a Google és a Facebook ezeket az előrelépéseket a technikai tudásuk jeleként hirdetik. Arra is rávilágít, hogy a videojáték-gyártók miként vizsgálják, hogyan lehet az MI-t még valósághűbb videojátékok létrehozására használni.

A Sony vezetői homályosan fogalmaztak az MI játékokban való felhasználására vonatkozó konkrét tervekről, de elmondták, hogy a technológia kulcsfontosságú lesz a vállalat jövője szempontjából.

Alig várjuk, hogy lássuk, mi vár ránk a mesterséges intelligencia és az interaktív szórakoztatás világának összekapcsolásával” – mondta Spranger.

Boruzs Álmos

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.