Hirdetés
Kezdőlap Hírek A skálás gyilkos a börtönben marad
No menu items!

A skálás gyilkos a börtönben marad

A pénzszállító kirablása és gyilkosságok miatt életfogytiglanra ítélt skálás gyilkos a Szegedi Törvényszék döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra. A budai Skála áruháznál 1992-es rablás és gyilkosság elkövetőjéről másodfokon döntött így a tanács.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője közölte: a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és mellőzte az elítélt feltételes szabadságra bocsátását az életfogytig tartó fegyházbüntetésből.

A másodfokú tanács megállapította, hogy bár az elítélt a büntetésének nagyobb részében szabálykövető és a büntetés-végrehajtási (bv-) intézet rendjének megfelelő magatartást tanúsított, tavaly óta egyszer fegyelmi fenyítést kapott. Emellett a pártfogó felügyelői és igazságügyi orvosszakértői véleményben is aggályokat fogalmaztak meg törvénytisztelő életmód folytatására való készségéről.

A másodfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem lehetséges, a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül az elítélt esetében nem érhető el.

A törvényszék álláspontja szerint jelenleg nem állapítható meg, hogy az elítélt szabadlábra kerülése esetén maradéktalanul be fogja tartani a társadalmi együttélés szabályait és az elvárásoknak megfelelő életet fog élni; a férfi továbbra is potenciális veszélyt jelent a társadalom tagjaira, így a büntetésnek a társadalom védelmét érintő célja nem érhető el a szabadságvesztés további végrehajtása nélkül.

Bene László elítélt

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek.

A férfi társával, Donászi Aladárral (aki 2001-ben a bv-intézetben öngyilkos lett) együtt rabolta ki 1992-ben a budai Skála áruház pénzszállító autóját, közben megöltek egy egyetemistát, lőgyakorlatozás közben pedig két vadász életét oltották ki.

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra; ez 2014. május 4-én telt le.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.