Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Századvég: tovább nőnek a bérek - jövőre is
No menu items!

Századvég: tovább nőnek a bérek – jövőre is

A Századvég Gazdaságkutató 2019-re  3,9 százalékos,  2020-ra pedig 3,5 százalékos növekedést vár a tavalyi 4,9 százalékot követően, vagyis a tavaly év végi előrejelzését nem módosítja, a bérek várhatóan továbbra is dinamikusan emelkednek – közölte a kutató.

A prognózis szerint a háztartások fogyasztási kiadása mindkét évben tovább bővülhet: 2019-ben 4,7, 2020-ban pedig 5,0 százalékkal. Az utóbbi már figyelembe vette a családvédelmi akcióterv gazdaságélénkítő hatásait is, amelyek elsősorban a magasabb fogyasztáson keresztül jelennek meg.

A bérek várhatóan továbbra is dinamikusan emelkednek, 2019-ben átlagosan 10,3, 2020-ban pedig 9,6 százalékkal.  Ez 7,1, illetve 6,3 százalékos reálkereset-növekedésnek felel meg. A reálbérek emelkedését elsősorban a munkaerőhiány és így a munkavállalók alkupozíciójának javulása okozza, de segíti azt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, az állami szféra bérrendezései, illetve a szociális hozzájárulási adó 2019 közepén esedékes csökkentése is.

Tovább nőnek a beruházások: 2019-ben 9,8, 2020-ban pedig 3,9 százalékos lehet a növekedés a gazdaságkutató becslése szerint. A növekedés lassulását a magas bázissal  és az uniós források tetőzésével magyarázza az elemzés, amelyet azonban az elmúlt időszakban sorra bejelentett vállalati beruházások részben ellensúlyoznak.

A Századvég arra számít, hogy az export 2019-ben 5,7, 2020-ban pedig 5,3 százalékkal nő, az import növekedése pedig idén 6,1, jövőre 5,2 százalékot tehet ki, amit a fogyasztás, a beruházás és az export növekedése magyaráz. Így a nettó export alakulása csak 2020-ban tudja majd segíteni a gazdasági növekedést.

Várhatóan továbbra is folytatódik az a trend, hogy a nettó exportban a szolgáltatások szerepe növekszik, míg a termékeké csökken. 2018-ban az áruk egyenlege 450 milliárd forint volt, míg a szolgáltatásoké 2460 milliárd forint.

A folyó fizetési mérleg egyenlege mind 2019-ben, mind 2020-ban pozitív maradhat, ám értéke a GDP 1 százaléka alatt lehet.

A gazdaságkutató prognózisa szerint az infláció 2019-ben 3,0, 2020-ban pedig 3,1 százalékos lesz.  Az adószűrt maginfláció emelkedését figyelembe véve várhatóan elkezdődik a monetáris politika szigorítása. Ez első lépésben a swapállomány csökkentését és a kamatfolyosó módosítását jelentheti, míg az alapkamat emelésére 2019 második felében kerülhet sor.

A GDP-arányos költségvetési deficit 2019-ben 1,6, 2020-ban pedig 1,1 százalék lehet, így a GDP-arányos államadósság is érdemben tovább mérséklődhet.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.