Hirdetés
Kezdőlap Autó A Trabant előzi a Teslát Németországban
No menu items!

A Trabant előzi a Teslát Németországban

Még mindig nagy kultusza van a kétütemű Trabantoknak. Kép forrása: Trabi Safari/Facebook

Németországban még mindig több Trabant rója az utakat, mint Tesla elektromos autó – derül ki a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének kimutatásából.

Ferdinand Dudenhöffer, az egyetem professzora, a CAR vezetője a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal (KBA) statisztikáit elemezve kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba Németországban. Csak 2020-ban ezer Trabantot helyeztek forgalomba.

A tavalyi 47,7 milliós átlag után az idén januárban 48,2 millió gépjármű volt forgalomban Németországban a KBA nyilvántartása alapján, vagyis ezer lakosonként 580. Tíz évvel korábban 41,7 milliós volt a gépjárműállomány, 2015-ben pedig 44,4 millió. Az állomány folyamatosan növekedett.

A járműállomány 2010-től 2021 januárjáig bekövetkezett 6,5 milliós növekedéséből a Volkswagen konszern márkái 4,2 millió példánnyal vették ki a részüket. A fennmaradó hányadból is nagy részt hasítottak ki maguknak a német prémium márkák, a Mercedes-Benz és a BMW. A 2010-eshez képest jelenleg 735 ezerrel több Mercedes és 513 ezerrel több BMW autó rója a német utakat.

A forgalomban lévő autók többsége VW márka. Az idén januárban 10,15 millió volt a számuk, 15 százalékkal több, mint 2010-ben.

Németországban jelenleg minden ötödik autó Volkswagen konszern VW márkája. A második helyen a Mercedes áll 4,6 millióval, a harmadikon pedig az Opel 4,24 millióval. A tíz évvel korábbihoz képest a Mercedes autók száma 19 százalékkal nőtt, az Opel autóké 20 százalékkal csökkent.

A tíz jelenleg legnépszerűbb márka közül a legnagyobb mértékben a Hyundai és a Skoda autók száma növekedett tíz év alatt. A Hyundai autóké 176 százalékkal 1,35 millióra, ami a szám szerinti rangsorban a kilencedik helyet biztosítja a márkának. A Skoda a hetedik legnépszerűbb márka 2,42 millió autóval a német utakon, 128 százalékos szám szerinti növekedéssel tíz év alatt. Jóval az átlag felett növekedett a Seat autók száma is, 85 százalékkal 1,32 millióra, amivel a márka a tizedik a népszerűségi rangsorban.

A legnagyobb növekedést a Hyundai testvérmárkája, a Kia érte el, 3245 százalékosat. A tíz évvel ezelőtti 22 ezerrel szemben jelenleg 736 ezer példány van a márkából forgalomban.

A Tesla elektromos autókat a Trabant mellett még két, már nem kapható márka is megelőzi: Saab autóból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu autókból pedig dupla annyi.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.