Kezdőlap Agrár Agrártámogatás. Brüsszel 26%-os csökkentést akar
No menu items!

Agrártámogatás. Brüsszel 26%-os csökkentést akar

Elfogadhatatlan az Európai Bizottság azon javaslata, amely több mint 26 százalékkal csökkentené a Magyarországnak 2021 után jutó vidékfejlesztési forrásokat – emelte ki Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, Brüsszelben.

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint az ülésen 17 tagállam állt ki közös nyilatkozatban a vidékfejlesztési források legalább jelenlegi szinten történő megtartása mellett.

Nagy István szerint az ágazati kihívások kezeléséhez, a magyar gazdák versenyképességét biztosító beruházási támogatások megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a következő pénzügyi időszakban is megfelelő nagyságú uniós források álljanak rendelkezésre.

A Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni szabályaira tett javaslatában az Európai Bizottság az eddigieknél is magasabb követelményeket ír elő a gazdák számára, amit a javasolt forráscsökkenéssel együtt a tárcavezető nem tart kivitelezhetőnek. A miniszter szerint nem lehet többet kérni a gazdáktól úgy, hogy közben csökkentik a támogatásaikat, ráadásul a jelenleginél bonyolultabb szabályrendszerben.

Közölte azt is, hogy az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről, benne az agrártámogatások mértékéről, az állam és kormányfőket tömörítő Európai Tanács hoz majd döntést várhatóan idén ősszel.

Az ülésen a mezőgazdasági miniszterek folytatták a vitát az új KAP végrehajtásának részletszabályairól is. Magyarország csak olyan megállapodást tud elfogadni, amely valódi egyszerűsítést jelent majd a gazdák számára. Egyszerű szabályok szükségesek, hogy a gazdák a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben juthassanak hozzá az őket megillető támogatásokhoz – fűzte hozzá Nagy István a közlemény szerint.

A KAP 2021 utáni szabályairól szóló tárgyalások a költségvetési vitával párhuzamosan zajlanak Brüsszelben. A mezőgazdasági miniszterek várhatóan 2019 őszéig alakíthatják ki közös álláspontjukat az új KAP részletszabályairól – közölte az AM.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.