Hirdetés
Kezdőlap Portré Ahol az alap az, hogy a vártál jobb legyen - 30 éves...
No menu items!

Ahol az alap az, hogy a vártál jobb legyen – 30 éves lett az Eventrend Group

„Minden pillanat számít. Az a célunk, hogy olyan élményeket adjunk, amire érdemes emlékezni és ami meghaladja a vendégeink elvárását” – vallja a 2023-ban 30 éves Eventrend Group két alapító társtulajdonosa, Körössy Zoltán és Nagy Gábor. Akik a nagymama sufnijából indulva, Magyarországon különleges üzleti modellt kialakítva, a legjobb menedzsereiknek résztulajdont adva, legfontosabb munkatársak munkahelyét a Covid alatt is megőrizve építették fel az éttermi és rendezvény piac meghatározó vállalkozását. Amelynek nevéhez olyan ikonikus helyek üzemeltetése kötődik, mint a New York kávéház, a Gundel, a Central Grand Cafe és a Spoon hajó. 

„Az Eventrend Group története középiskolás és főiskolai barátságokból indult. A KVIF, a mai BGE, vendéglátó szakán másodévesek voltunk, amikor 1992-ben a barátunk pr-os édesanyja szólt, hogy sajtótájékoztatót szerveznek, de a megbízott cég váratlanul visszamondta a munkát, és vendéglátós tanulóként le tudnánk-e bonyolítani az Edda sajtótájékoztatójának kis fogadását. Ami így az első közös munkánk volt. Jogelődként így indult el a Malibu Party Service és itt lettünk lettünk barátként üzlettársak” – mondja Körössy Zoltán és Nagy Gábor.

Mivel internet még nem volt, az Aranyoldalakban, a Yellow Pagesben és a Szaknévsorban megjelentetett hirdetésekkel hívták fel magukra a figyelmet.

„Szerencsések voltunk, mert az első olyan generációhoz tartozunk, amelynek tagjai már elméleti tudással is felvértezve lettek vállalkozók a szakmában. Ahogy az amerikai mondja, on-the-job ismertük meg a szakmát: a főiskolán nappal tanultuk az elméletet és este, az alkalmi munkák során szereztünk gyakorlati tapasztalatot.”

A Malibuból 1995-ben lett Gála Party Service és 1998-ra jutottak oda, hogy tulajdonosként, már meg tudtak élni a vállalkozásból. A továbblépés az volt, hogy a rendezvényszervező cégek közül elsőként irányították figyelmüket a helyszínekkel való stratégikus együttműködésre. Ekkor szerződtek le az üzleti események szempontjából meghatározó helyszínekkel, múzeumokkal. Akkoriban a legtöbb komolyabb rendezvényhelyszín a Gála szolgáltatásait ajánlotta. A sikereh hatására megkeresték őket későbbi üzleti partnereik egy-két üzemeltetési feladattal is – közte a Wall Street és a Fakanál Étterem, az Akadémia Klub és a Corner Rendezvényközpont – egységeivel. Ezek lettek a cégcsoport első vendéglátós egységei.

Ezt követően az izgalmas helyszínek bérleti jogának megszerzése mellett már egyre inkább a nagyobb biztonságot adó, jellemzően 10-15 éves komplex üzemeltetési szerződések megkötésére fókuszáltak, mint ahogy az például a New York Kávéház, a Groupama Aréna, a MÜPA vagy a Papp László Sportcsarnok esetében is történt. Időközben kialakították az Eventrend Groupot, ami ernyőszervezetként gondoskodik a megnövekedett cégcsoportos portfólió tagjainak irányításáról.

„Nem egyszerű franchise szisztémát hoztunk létre, amit az azonos sztenderdek jellemeznek, mert nálunk nem is ez a cél. Egy menedzsment szisztémát hoztunk létre, amit az évek során folyamatosan fejlesztettünk – fejlesztünk. Minden projektre önálló vállalkozást hozunk létre, melyeket kisebb azonos vezetői teamek irányítása mellett működő portfóliókba, mini holdingokba sorolunk. Ezen keresztül minden egységünk felé a cégcsoport egységes menedzsment elvárásait közvetítjük. Azt is felismertük, hogy a közös szemléleten alapuló tudás nem elég, azt menedzselni is kell, hogy mindenütt egységes már máshol kitapasztalt gyakorlat honosodjon meg.”

Ezért alapították meg 2014-ben azt a Tehetségakadémiát, ahol a cégcsoportnál felhalmozott szakmai tudást és az elvárásokat a munkájuk alapján kiválasztott legjobb menedzserekkel megosztják. A cégcsoportnak személyenként több mint másmillió Ft-ba kerülő vezetői tréningen már közel 100 olyan menedzser vehetett részt, akik többsége ügyvezetői licencet kaptak. Ez is feltétel ahhoz, hogy a partner program keretében később – ahogyan azt már több, mint húszan elmondhatják magukról -, az általuk sikeresen vezetett üzlet résztulajdonosává válhatnak.

Az Eventrend Group üzletpolitikája attól is egyedi, hogy a tulajdonosok a covid kirobbanása után azonnal fél milliárdos tulajdonosi tőkével garantálták a munkahelyek megőrzését, ami a pandémia utáni időszakban meghálálta magát. Még akkor is, ha a tulajdonosi tőkeinjekció összege, a pandémiához kötődő bezárások kompenzálása miatt végül 1,2 milliárdra nőtt. De a munkahelyek, megőrzése egyértelműen segítette a sikeres újra indulást és több, mint 100 kollégának biztosítja a folyamatos eventrendes munkahelyet, a karrier folytatásának lehetőségét.

„Az újjáépítés sikerét mi sem mutatja jobban, hogy amíg 2019-ben nettó 14 milliárdos forgalmunk volt, ami a Covid miatti bezárás időszakában 4 milliárdra esett vissza, 2023-ra már minden idők legjobb eredményét elérve a 20 milliárdot is meghaladta a cégcsoport nettó forgalma. Ezzel a brutális visszaépüléssel, az inflációt is leszámítva, úgy növeltük a bevételünket és az eredményünket 2019-hez képest, hogy közben a pandémia előtti években kezdett szállodaüzemeltetési üzletágból átmenetileg kiszálltunk.”

A Covid időszaka a számtalan megpróbáltatás mellett lehetőséget is hozott. Az Eventrend olyan ikonikus márkák üzemeltetésének lehetőségét kapta meg, mint a mára nagy sikerrel újra pozícionált, ma már széles körben elérhetővé tett Gundel, a Central Grand Cafe és a Spoon Hajó. Eközben pedig a legendás New York kávéház előtt ma már külföldiek sora vár arra, hogy az időközben világszerte jegyzetté vált ikonikus kávéházba bejusson. És miközben 2023-ban a Domus Vinorum üzemeltetésének átvétele mellett több egység is megújult. A Kossuth téren a Séf Asztala, a Centrál Grand Cafe, a Városliget Étterem és a Gundel teraszának teljes megújítása is arról szól, hogy újabb vendégélmények születhessenek.

„Az ars poeticánk? Minket az vezérel, hogy tudjuk, hogy az emberek mennyit dolgoznak azért, hogy a szabadidejükben megengedhessék maguknak a minőségi kikapcsolódást. Ezért érezzük kötelességünknek azt, hogy a „Minden pillanat számít” elve több legyen egyszerű szlogennél. Az a célunk, hogy olyan élményeket adjunk, amire érdemes emlékezni és ami az adott hely színvonalához mérten meghaladja a vendégeink elvárását”- fejti ki Körössy Zoltán és Nagy Gábor. A terveik között említve, hogy miközben a saját tulajdonú Zichy Hotel egyedi attrakcióvá fejlesztésével ismét megvetik lábukat a szállodaiparban, a már meglévő üzletek és márkák folyamatos fejlesztése mellett folyamatosan keresik azokat az unikális gasztro és rendezvény projekteket, amiket az Eventrend tudással ötvözve az általuk megfogalmazott értékes pillanatok újabb helyszínévé varázsolhatnak.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rapid e-töltőket rapid módon telepítenek Franciaországban

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven...

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre...

Mi kell a versenyképességi fordulathoz? Pénz

Az intézkedés kereskedelmi hidegháborúhoz vezet, ezért a kivetett vámok hosszú távon is negatívan hatnak majd az unió gazdaságára és versenyképességére

Idén 60 ezerrel kevesebben ajánlották fel az SZJA 1%-át

A civilszervezeteknek kulcsszerepük van abban, miként kommunikálják céljaikat és eredményeiket az adózók felé.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.