Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Államadósság - Fitch: költségvetési kiigazításokra lesz szükség
No menu items!

Államadósság – Fitch: költségvetési kiigazításokra lesz szükség

Várhatóan rendkívüli ütemben emelkednek még jövőre is a globális államadósság-ráták a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítését célzó költségvetési kiadások miatt, és ebben a környezetben kockázatos lenne arra számítani, hogy az alacsony kamatok hosszú távon fennmaradnak, költségvetési kiigazítások nélkül is elviselhetővé téve a magas adósságterheket – áll a Fitch Ratings globális adósságdinamikai áttekintésében.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: várakozása szerint a világgazdasági szintű államadósság 2022-re eléri a 95 ezer milliárd dollárt. Ez 40 százalékkal haladná meg a 2019-ben – a koronavírus-világjárvány előtti utolsó teljes évben – mért szintet.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráták mediánértéke a fejlett és a feltörekvő térségben egyaránt 61 százalék körül lesz az idén, és jövőre 65 százalék környékére emelkedik.

A feltörekvő gazdaságok GDP-arányos kamatkötelezettségeinek mediánja ugyanakkor 2,5 százalék lesz az idén, számottevően magasabb, mint a fejlett ipari térségé, amely a Fitch prognózisa szerint 2021-ben nem haladja meg az 1,2 százalékot.

A hitelminősítő tanulmánya kimutatja, hogy a globális államadósság már tavaly tízezer milliárd dollárral emelkedett, és 2020 végén – éves átlagos átváltási árfolyamokon számolva – elérte a 78 ezer milliárd dollárt, a világgazdasági szintű GDP-érték 94 százalékát.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint az idén is hasonló mértékű emelkedés várható, a globális államadósság 2021-ben eléri a 88 ezer milliárd dollárt, jövőre pedig innen emelkedik tovább a cég által valószínűsített 95 ezer milliárd dollárra.

Az e forgatókönyv alapján három év alatt bekövetkező 27 ezer milliárd dolláros adósságtömeg-növekedés nominálértéken példátlan, de százalékos arányban számolva a kétezres évek eleje óta már előfordult ilyen ütemű növekedés három évi időszakokban – áll a Fitch tanulmányában.

A cég 2021 egészére robusztus, 6,1 százalékos világgazdasági növekedést vár, de ezzel együtt is azzal számol, hogy a globális államadósság nominálisan és GDP-arányosan egyaránt tovább emelkedik.

Ez megfelel a múltbeli gazdasági ciklusok dinamikájának, valamint az egy évtizeddel ezelőtti világgazdasági és euróövezerti válságok tapasztalatainak is, mivel a közfinanszírozás konszolidációja rendszerint késleltetve követi a reálgazdasági kilábalást – áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a mostani államadósság alapján az effektív kamatszint akár csekély mértékű emelkedése is jelentős költségvetési teherrel járna.

A Fitch Ratings közölte: előrejelzése szerint a fejlett gazdaságok kormányainak kamatfizetési kötelezettsége 2022-ben – átlagos éves átváltási árfolyamokon számolva – 948 milliárd dollár lesz, 1,4 százalékos feltételezett effektív kamat mellett.

A cég szerint azonban ha az effektív kamatszint nem 1,4 százalék, hanem – 2019-hez hasonlóan – 1,8 százalék lenne jövőre, a fejlett gazdaságok államadósságainak kamatfizetési kötelezettsége 27 százalékkal 1200 milliárd dollárra emelkedne.

Ez azt jelenti, hogy az effektív kamatszint minden 100 bázispontos emelkedése jövőre 66,6 milliárd dollárral emelné a fejlett gazdaságok szuverén kamatfizetési kötelezettségeit – áll a Fitch tanulmányában.

A cég következtetése mindezek alapján az, hogy az adósságállomány csökkentéséhez a következő években globális államháztartási kiigazításokra is szükség lesz, mert kockázatokkal jár csak az alacsony kamatok tartósságában bízni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.