Kezdőlap Tudomány Apró féreg vezetett áttöréshez a rák egyik ritka típusának kutatásában
No menu items!

Apró féreg vezetett áttöréshez a rák egyik ritka típusának kutatásában

A kutatócsoport vezetője, Vellainé Takács Krisztina előadás közben

Egy nemzetközi kutatócsoport részeként az ELTE kutatói új állatmodellt vezettek be egy ritka, örökletes ráktípus megismeréséhez. Az új modell felhasználásával a kutatók elő tudták állítani a betegséget okozó Williamson-mutációt egy apró, mindössze egy milliméter hosszúságú féregben. Eredmények új utakat nyithatnak meg a gyógyszerfejlesztésben is.

Az angol Williamson család 2003-ban elvesztette Sue-t, az édesanyát egy ritka, neuroendokrin daganatos megbetegedésben. Nem sokkal a tragédia után a család több tagjánál kiderült, hogy ők is rendelkeznek az édesanya haláláért felelős hibás génnel. A családfő a rákkutatás elkötelezett támogatójává vált. Anyagi hozzájárulásának köszönhetően, az ELTE kutatóit is felkérve nemzetközi együttműködés alakult a ritka, örökletes daganatos betegség kutatására. Legújabb eredményük a Disease Models and Mechanisms című szakfolyóiratban jelent meg .

Az angol családban az úgynevezett pheochromocytomák (PHEO) ritka, örökletes neuroendokrin tumorok okozzák az idő előtti elhalálozást. Ezek a mellékvese velőállományából kiinduló tumorok túlzott adrenalin-szerű hormonokat pulzálnak a keringésbe. A PHEO-t nehéz diagnosztizálni, mert más betegségeket, például magas vérnyomást utánozhat, így felismeréséig sok idő telhet el. Sokszor csak utólag, a váratlan elhalálozás körülményeit vizsgálva derül ki, hogy a beteg a ritka, neuroendokrin daganattal küzdött.

A kutatásról közölt csütörtöki beszámoló szerint az azóta már a családról elnevezett Williamson-mutáció a szukcinát-dehidrogenáz (SDH) enzim B alegységét érinti. A B alegység hibája gyakran vezet daganatos áttétek kialakulásához, aminek a mechanizmusa jelenleg még nem ismert.

“Mivel az egér és patkány ennél a ritka tumornál nem bizonyultak jó modellszervezeteknek Aamir Nazirhoz fordultunk, aki az indiai Központi Gyógyszeripari Kutató Intézet kutatója, és neurodegeneratív betegségeket modellez fonálférgek (Caenorhabditis elegans) felhasználásával” – idézte fel a közleményben Vellainé Takács Krisztina, a magyar kutatócsoport vezetője, az ELTE-n működő Diagnosztika és Terápia Kiválósági Program kutatója.

Vellainé Takács Krisztina előadásából egy filmkocka, az aenorhabditis elegans

Anil Mehta: az együttműködés meghozta az áttörést

A nemzetközi kutatócsoport közös munkája és a család együttműködése meghozta a remélt áttörést. “Az indiai és magyar egyetemek kutatóival közösen először tudtuk előállítani a Williamson-mutációt egy apró, mindössze egy milliméter hosszúságú féregben. Ez a felfedezés elengedhetetlen a káros hatások mechanizmusának megértéséhez, és segíthet rámutatni a rák lehetséges kezelésére” – összegzi az Anil Mehtat, a Dundee-i Egyetem kutatója.

A Williamson család hibás génje, az emberi szervezet energiatermelésében szerepet játszó, egyik fontos fehérjéjének, az úgynevezett SDHB fehérje szerkezetét változtatja meg.

A DNS genetikai manipulációjával nemzetközi csoportunk létrehozta az SDHB-gén meghibásodásának féregmodelljét. Azért választottunk férgeket a PHEO modellezéséhez, mert a férgek SDHB génje több százezer év alatt lényegében változatlan maradt. Az állati sejtekben általánosan működő energiagenerátor több mint 400 millió évvel ezelőtt tökéletesedett, és változatlanul működik ma is” – mondta Vellainé Takács Krisztina.

Az új modellállat a közlemény szerint egyértelmű siker. A férgekben megjelent a Williamson-mutáció, ami további, pontosabb vizsgálatok tesz lehetővé. Sikerült a kutatóknak szelektíven kezelni a Williamson-mutáns férgeket úgy, hogy közben az egészséges férgek életben maradtak. Ez azt jelenti, hogy bizonyos hatóanyagok a Williamson-férgeket elpusztítják, míg az egészséges állatokra nincsenek hatással. Vagyis a humán rákos sejtek ellen is lehetnek megfelelő hatóanyagok, amik teszteléséhez egy lépéssel közelebb kerültek a kutatók. Jelenleg nincs gyógymód a PHEO-tumorok ellen, de a kutatások eddigi eredményei új utakat nyithatnak a daganatos megbetegedéssel kapcsolatos vizsgálatokban és a tünetek felismerésében – szól az ELTE beszámolójában.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai...

EU: íme a biztonságosnak ítélt országok listája

Az Európai Unió felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Albániát, Libanont, az Egyesült Államokat, Észak-Macedóniát és Szerbiát. A felsorolt országok állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az uniós tanács.

IQ és EQ. A nélkülözhetetlen: érzelmi intelligencia

Gyakran kelt meglepetést, hogy a magas értelmi intelligenciahányadosú vállalati részlegek sokszor kevésbé sikeresek, mint az alacsonyabb IQ-val rendelkezők. Pedig nem kétséges, hogy az érzelmi intelligencia szerepe arányosan nő a munka nehézségének növekedésével. Dr. Gonda György rovatának középpontjában ezúttal a modern vezetéstudomány és vezetői gyakorlat első számú sztárja, az EQ áll.

Afrikai gyermekrabszolgaság. A Nestlé, a Cargill Amerikában nem perelhető

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

Hírek

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai...

Afrikai gyermekrabszolgaság. A Nestlé, a Cargill Amerikában nem perelhető

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

Tűzgyújtási tilalom három megyében

Az avar-, gyep- és tűlevélréteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért szombattól Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom - közölte a Nébih.

London helyett Budapesten lesz az Eb-döntő?

Az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) készenléti terve van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni a foci-Eb július 11-i fináléját. Brit sajtóértesülés szerint szükség esetén a Puskás Aréna adhatna otthont a döntőnek.

Golflabda méretű gyémántot találtak Botswanában

A világ harmadik legnagyobb drágakövének tartott, 1098 karátos gyémántot bányásztak ki Botswanában - közölte a De Beers bányakonszern és a kormány.

Hőségriasztás munkaidőben – előírások és tanácsok

A hőségben végzett munka veszélyesebb, ezért fontos, hogy a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében mindenki tegye meg a szükséges megelőző intézkedéseket - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - közölte a szervezet vezetője.

Szemhárfa – technológia segítségével játszhatnak a mozgáskorlátozott zenészek

A szemük mozgatásával hárfázhatnak egy új technológia segítségével mozgáskorlátozott zenészek.

A brit felnőttek többségét beoltották – a legtöbb új fertőzött 5-12 és 18-24 éves

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.

Hőhullámot hoz a hétvége – néhol záporral és zivatarral

A hétvégén érkezik az idei első hőhullám - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Békétlenebbé vált a világ – meg is fizettünk érte

Bár tavaly csökkent a konfliktusok intenzitása, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt békétlenebbé vált a világ. A békétlenség a bolygó minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében.

Pénteken nagyot drágulnak az üzemanyagok

Péntektől drágulnak az üzemanyagok a hazai kutakon: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 5 forinttal emelkedik.

Gazdaság

Erősödött a dollár a Fed bejelentésére

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szigorúbb hangnemének köszönhetően kéthavi csúcsra erősödött és közel kilenc hónapja a legjobb hetét zárhatja a dollár.

MNB: idén először áprilisban lett deficites a fizetési mérleg

Áprilisban 201 millió euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, az első három hónap előzetes adatok szerint 446 millió euró aktívumát követően, amiből 330 millió euró márciusban képződött - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.

A pénzpiaci alapokból egymilliárdnyi forint áramlott ki

Májusban 0,1 százalékkal, 11 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

MNB – 50 milliós bírság az Union Biztosítónak

Különböző jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union Biztosítóra. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonságos működését - közölte a jegybank.

Tőzsde – Csúcsot döntöttek az elsődleges kibocsátások

Az elmúlt 20 év legjobb eredményét produkálta a tőzsdei bevezetések (IPO) nemzetközi piaca 2021 első negyedévében: 85 százalékkal 430-ra emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 271 százalékkal 105,6 milliárd dollárra nőtt - közölte az EY könyvvizsgáló.

EBRD: a járvány alatt is csökkentek a térségi bankrendszerek nem teljesítő kinnlevőségei

A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás követelésállomány.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom