Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Szépművészeti Múzeum. Átadták a világ legnagyobb múzeumi LCD falát
No menu items!

Szépművészeti Múzeum. Átadták a világ legnagyobb múzeumi LCD falát

A világ legnagyobb, érintőképernyős múzeumi LCD falát a Szépművészeti Múzeum Márvány csarnokában már használhatja a közönség; a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával megvásárolt eszköz csaknem 300 műtárgy adatait jeleníti meg interaktív módon.

A 15 méter hosszú múzeumi LCD fal olyan élményt nyújt, amelyhez másképpen nehezen lehetne hozzájutni – hangsúlyozta a berendezés bemutatóján Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke, méltatva a nemrég “fantasztikus szépségben” felújított múzeumépületet is.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: a jegybank 150 millió forintos támogatása nélkül nem tudták volna beszerezni a hatalmas LCD falat, amellyel azok figyelmét is az állandó gyűjtemény kincseire szeretnék irányítani, akik már jártak az állandó kiállításban.

Mint hozzátette, az október 31-i újranyitás óta már több mint 100 ezren látogattak a Szépművészetibe, a vendégek többsége pedig ismét rácsodálkozott a megújult állandó kiállításra is.

Az LCD-fal ezért csak a gyűjtemény olyan darabjait mutatja be, amelyek jelenleg is részei az állandó tárlatnak: az egyiptomi Óbirodalom korától a 18. századig mintegy 300 festményt, szobrot és egyéb műalkotást

– számolt be Baán László.

Back István, az LCD-falat kifejlesztő Back és Rosta Kft. alapítója elmondta, hogy Kínában már számtalan múzeumban, bevásárlóközpontban, repülőtéren megtalálható a Magic Wall néven ismert eszköz, melyet azonban ekkora méretben még sehol nem állítottak fel. A 21 kijelzőből összeálló interaktív falat egyszerre akár 30-40 látogató is használhatja – közölte.

Tihanyi Kinga, a múzeum kommunikációs igazgatója az eszköz működését bemutatva hangsúlyozta, az LCD-fal segít a látogatóknak összeállítani a kiállításban bejárandó útvonalat, de

utólag is érdemes felkeresni a QR-kódok segítségével okostelefonra is letölthető rengeteg plusz információ kedvéért.

Gerhardt Ferenc az MTI kérdésére elmondta, hogy a jegybank támogatása nem a jegybank Értéktár elnevezésű műtárgyvásárlási keretének terhére, hanem azon felül valósult meg.

Baán László hozzátette, Munkácsy Mihály Poros út című, az Értéktár program keretében nemrég megvásárolt festményét jelenleg restaurálják, rövidesen azonban a Szépművészeti látogatói is találkozhatnak a mesterművel az állandó kiállításban.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lassan közlekedünk – De miért kellene gyorsabban?

Lassú a közlekedés. „De miért kellen gyorsabban?” – kérdezi egy német menedzser. Az autógyártóknak nem prioritása a sebesség növelése. Nincs rá piaci igény. A szupergyors közösségi közlekedési eszközökre talán lenne, de gazdaságtalanok. Az amerikai, csőben mozgó kapszulavonat, a ’Hyperloop’ áttörést hozhat. A fuvarozás pedig az önjáró teherautókkal lesz gyorsabb és értékelhetőbb. Ebben a sofőrökön kívül mindenki érdekelt. Petrus Szabolcs írása.

Családtámogatási botrány – lemondott a holland kormány

A hónapok óta tartó családtámogatási botrány miatt bejelentette lemondását a Mark Rutte vezette holland koalíciós kormány. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat.

Elemzők a turizmusról – nyárra várható az újraindulás

A járványügyi korlátozások megszüntetése után gyorsan élénkülhet a belföldi turizmus, de ez várhatóan csak a harmadik negyedévben történik majd meg - vélik elemzők.

Galvani híd – Vitézy: alagút épülhet a Határ út alatt

Lezárult az új Duna-híd úthálózatának pesti nyomvonalára vonatkozó társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebookon.

Hírek

Családtámogatási botrány – lemondott a holland kormány

A hónapok óta tartó családtámogatási botrány miatt bejelentette lemondását a Mark Rutte vezette holland koalíciós kormány. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat.

Májkárosodást okozhat a Richter egyik gyógyszere – korlátozás

Korlátozzák az Esmya nevű gyógyszer használatát az Európai Unióban: a Richter készítménye ezután csak olyan, menopauzát el nem ért nők méhmiómájának kezelésére használható, akik esetében a műtéti kezelés nem alkalmazható, vagy az nem volt sikeres - közölte a gyógyszergyártó.

Mexikóból a fegyházba. Húsz év után ítélték el a budai késelőt

Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki 2001-ben megkéselte egy budai szálloda recepciósát, majd tizenhét évig Mexikóban bujkált - közölte a Fővárosi Ítélőtábla.

Koronavírus – A magyarok harmada biztosan beoltatná magát

A decemberi 24 százalékról 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - közölte felmérése adatait a Századvég.

Orbán: szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak

Legkésőbb 2022. január 1-jétől teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

Kevesebb üzemanyagot tankoltunk tavaly

Tavaly 6,9 százalékkal kevesebb motorbenzin és 8,3 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban. Az üzemanyag-fogyasztás átlagosan 7,8 százalékkal csökkent 2020-ban - derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adataiból.

Az űrből érkezik bor a Földre

Kedden mondott búcsút a Nemzetközi Űrállomás annak a 12 palack francia bordeaux-i bornak és több száz szőlővesszőnek, amelyek egy tudományos kísérletben egy évet töltöttek a Föld körül keringve.

ORFK: senki ne vásároljon vakcinát az interneten!

Senki ne dőljön be az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense.

HungaroControl: 2023 előtt nem áll talpra a légi közlekedés

Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány miatt tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint a Budapestre érkező és az onnan induló járatok száma - közölte a HungaroControl.

Duplájára drágultak az építési telkek

Hiánycikké váltak a telkek az ingatlanpiacon, a folyamatosan szűkülő kínálat pedig az árakra is komoly hatást gyakorolt.

Péntektől tovább nő a benzin és a gázolaj ára

Péntektől a 95-ös benzin literenkénti átlagára bruttó 6 forinttal, a gázolajé bruttó 3 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon.

Fiatalkorú lányok prostitúcióra kényszerítették gyermekkorú társukat

Gyermekprostitúció, emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt felfüggesztett börtön-, illetve fogházbüntetésre ítélt három embert, köztük két fiatalkorú lányt a Székesfehérvári Törvényszék.

Gazdaság

Az MNB megbüntette a Groupama Biztosítót

Egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) állománykezelését, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt közel 50 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra a jegybank.

Alapkamat. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az alapkamat 0,60 százalékon tartásáról - derül ki a 2020. december 15-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből.

Fogyasztóbarát személyi hitel – az OTP már folyósít

Nem sokkal a január 1-jei indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította az új, szabadon felhasználható minősített fogyasztóbarát személyi hitelt (MSZH) - közölte a pénzintézet.

Bitcoin. Tíz hónap, 800 százalékos drágulás – visszaeséssel

Bár a bitcoin jegyzése hétfőn reggel visszacsúszott a vasárnapi rekordszintről, március közepe óta mintegy 800 százalékkal drágult.

Kovács Levente marad az AFCA alelnöke

Az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) immár második periódusára, a következő három évre is Kovács Leventét, a Magyar Bankszövetség főtitkárát választotta igazgatósági tagjának, továbbá alelnökének.

Fizetési mérleg. Hiányból többletbe fordult az egyenleg

A harmadik negyedévben 752 millió euró aktívummal zárt folyó fizetési mérleg, amivel kiegyenlítette a második negyedévi 698 millió euró deficitet. Így az első három negyedévben 366 millió euró többletet ért el a folyó mérleg - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom