AzÜzlet.hu - MTI

Erősödött a forint szerda kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerda kora estére a reggeli szintekhez képest.

Meghosszabbította a betéti kamatsapkát a kormány

A kormány a betéti kamatsapka meghosszabbításáról döntött - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Lazítják az energiatakarékossági korlátozásokat Berlinben

Lazítják az energiaválság miatt bevezetett korlátozásokat Berlinben, így például ismét 26 Celsius-fok fölé lehet majd melegíteni az uszodák vizét - írta a Der Tagesspiegel című német lap a helyi hatóságok döntését idézve.

Költözési célpont lett az agglomeráció, drágultak is az ingatlanok

Több fővárosi kerületben és a vármegyeszékhelyeken is csökkent az állandó lakosok száma a múlt évben, az agglomerációs települések ugyanakkor szerte az országban népszerű költözési célpontnak számítottak.

Emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain

A Volánbusz április 1-jétől érvényes új üzletszabályzata szerint az érvénytelen jeggyel utazóknak a helyszínen 8 ezerről 12 ezer forintra emelkedik a pótdíj összege, három napon túl a pótdíj 8 ezer forint helyett 25 ezer forint lesz, 30 napon túl 12 ezerről 50 ezer forintra emelkedik - közölte a vállalat.

ENSZ: ahol van, ott is nagyon kellene spórolni a vízzel

A világnak takarékoskodnia kellene a vízzel, mégis évente egy százalékkal nő a fogyasztás. Az ENSZ friss jelentése szerint jelenleg az emberiség tíz százalékát fenyegeti a vízhiány. Még a vízben gazdag területek sem érezhetik magukat biztonságban.

Kihirdeti a kormány a nyugdíjak megállapításához kulcsfontosságú számot 

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a nyúlfarknyi jogszabályt, amelyben kihirdeti a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján – írja a Bank360.hu.   

Idén négyszer több pénz jut az agrárkárok enyhítésére

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkárenyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

A borvilág hetven szakértője érkezik Budapestre

A borvilág hetven, nagy nevű szakértője érkezik Budapestre július 7. és 9. között a 2. Winelovers Wine Awardsra. A közép-európai régió egyik legjelentősebb borversenyére kedden indult a nevezés.

A vártnál nagyobbat romlott a gazdasági hangulat Németországban

Márciusban a várakozásoknál nagyobb mértékben romlott a ZEW gazdaságkutató intézet németországi gazdasági hangulatindexe.

Figyelmeztet az MNB: több ezer forint különbség van a számlacsomagok díjai között

A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

Kiberbiztonsági kockázatai is vannak a ChatGPT-nek

Világszerte rohamléptekkel nő a ChatGPT népszerűsége, a médiában megjelenő hírek azonban csak az alkalmazás intelligens válaszokat generáló tulajdonságát emelik ki egy tanulmány szerint, miközben elrejtik a veszélyes oldalát a fogyasztók elől: a bűnözők ugyanis visszaélhetnek a chatbottal, így elősegíthetik, hogy viszonylag alacsony költséggel, automatizált módon lehessen tömeges csalási kampányokat létrehozni, ez pedig az eddigieknél is nagyobb adathalász-támadások új hullámát idézheti elő.

A magyar állam bevásárolta magát a Yettelbe

Részvénycsereügyletet kötött az állam képviseletében eljáró Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. A tranzakció eredményeképpen a Corvinus Zrt. közvetett kisebbségi tulajdonrészt szerez a Yettel Magyarországban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Körhintacsalással tüntettek el milliárdokat, húsz évet is kaphatnak

Az unióból beszerzett prémium kategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban: a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt.

Átalakul a hulladékgazdálkodás Magyarországon július elsejétől

Számos feladat hárul az érintett vállalkozásokra a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerről szóló közelmúltban megjelent rendelet szerint - hívta fel a figyelmet az EY.

Német kutatóintézet: nem lehet kizárni egy európai bankválság lehetőségét

Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet, a berlini DIW vezetője egy friss nyilatkozatában.

Enyhült az infláció az eurózónában

Lassult februárban az infláció az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.

Budapest is top 50-es a Time magazin turisztikai listáján

Budapest is szerepel az amerikai Time magazin World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.

Tovább emelte az irányadó eurókamatot az EKB

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa 50 bázisponttal 3,00 százalékra emelte meg az irányadó eurókamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az emelés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Európa Tanács: Németországnak többet kell tennie a korrupció ellen

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) ismét felszólította Németországot, hogy tegyen több erőfeszítést a korrupció megelőzése érdekében, mivel Berlin a testület több korábbi ajánlását nem hajtotta még végre.

Friss

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Hírek

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.
HirdetésHirdetés