December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium laboratóriumában vizsgált húszféle virsli közül mindössze egy nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak - közölte a tárca.
Magyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében - közölte az Agrárminisztérium.
A koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere így is csak a jelenlegi évtized végére valószínűsíthető - vélik londoni pénzügyi elemzők.
A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el. Meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.
A kedvező nemzetközi hangulat hatására egy százalék körüli emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Kína nem próbál sem a legelső, sem a legjobb lenni a koronavírus elleni vakcináival - jelentették ki a kínai vakcinákkal kapcsolatos kérdésekre reagálva kínai egészségügyi tisztségviselők, miután a klinikai tesztek harmadik fázisában a fejlesztési folyamat lelassult.
Három nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra. A csata döntő fázisába léptünk - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs szerdai ülése után.
A szőlészetről és borászatról szóló új törvény az adminisztrációs kötelezettségek átgondolásával és az elektronikus ügyintézés bevezetésével egyszerűsíti a szőlő-bor ágazat adminisztrációját. A törvény 2021. augusztus elsejével lép hatályba.
Az év legérdekesebb tíz tudományos írása közé sorolta Domokos Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Kar tanára és szerzőtársai írását a Science, a tudományos élet egyik legnevesebb szaklapja.
A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely 45 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Közös Agrárpolitika 2021-es és 2022-es évekre vonatkozó szabályait rögzítő átmeneti rendeletet - közölte az agrárminiszter.
Haszongépjármű-gyártó érdekeltségének tőzsdére vitelét tervezi a Daimler a jövő év végén vagy 2022 elején - értesült a német Handelsblatt című lap a konszern illetékeseitől és tőkepiaci körökből.
Októberben 894 millió euró volt a külkereskedelmi többlet, az előző év azonos időszakához viszonyítva a kivitel volumene 3,6 százalékkal nőtt, a behozatalé pedig alig változott. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 6,6, a behozatalé 2,0 százalékkal bővült - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az amerikai elnök nagyon elégedetlen a válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomaggal. Korábban mindenki arra számított, hogy támogatja, ezért aláírja. A Twitterren azzal fenyegetett, hogy megvétózza, ha nem változtatnak rajta.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek