Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Koronavírus - Itt tart a kínai vakcina fejlesztése
No menu items!

Koronavírus – Itt tart a kínai vakcina fejlesztése

Illusztráció: ABC News/Jarrod Fankhauser

Kína nem próbál sem a legelső, sem a legjobb lenni a koronavírus elleni vakcináival, az oltóanyagkutatás és -fejlesztés során inkább a tudomány iránti tiszteletre helyezi a hangsúlyt – jelentették ki a kínai vakcinákkal kapcsolatos kérdésekre reagálva kínai egészségügyi tisztségviselők, miután, jóllehet Kína elsőként látott neki az ellenanyagok kifejlesztésének, a klinikai tesztek harmadik fázisában a folyamat lelassult.

A kínai egészségügyi bizottság tisztségviselői a vakcinafejlesztés ütemének mérséklődését egyebek mellett olyan tényezőknek tulajdonították, mint a járványhelyzet enyhülése egyes, a klinikai tesztek helyszínéül szolgáló országokban, a nemzetközi partnerekkel folytatott kommunikációban felmerülő problémák, illetve a kínai gyártók némelyikét jellemző tapasztalathiány a globális együttműködés terén.

A kínai egészségügyi bizottságnak a koronavírus-oltóanyag kifejlesztésért felelős csoportját vezető Cseng Csung-vej sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: egy vakcina megítélésében egyéb kritériumok is felmerülnek a fejlesztés gyorsaságán kívül. Ezek között említette a biztonságosságot, a hatékonyságot, a hozzáférhetőséget és a megfizethetőséget.

Jelenleg összesen 15 kínai fejlesztésű ellenanyagot tesztelnek, ezek közül öt tart a klinikai tesztek harmadik fázisában.

Kínában július óta működik egy sürgősségi program, amelyen keresztül három hazai fejlesztésű, tesztelés alatt álló oltóanyaggal oltják be a munkájukból adódóan magas fertőzésveszélynek kitett embereket.

l

November végéig már mintegy egymillió embert oltottak be kísérleti vakcinákkal, közülük pedig több mint 60 ezren utaztak a fertőzésveszély szempontjából magas kockázatúnak ítélt, Kínán kívüli területekre, és mindeddig egyetlen esetben nem számoltak be fertőzésről a körükben – közölte a kínai egészségügyi bizottság. Elmondták azt is, hogy a kínai oltóanyagok beadását követően két hét alatt termelődnek antitestek a szervezetben, és a lakosság legalább 70 százalékát kell beoltani ahhoz, hogy nyájimmunitás alakuljon ki a koronavírussal szemben.

A sürgősségi programban részt vevő két oltóanyagot az állami kézben lévő Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG) fejlesztette ki. Ezek az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktivált vírust tartalmaznak, mely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. A klinikai tesztek adatai alapján mindkét oltóanyagból fejenként két dózisra van szükség a védettség kialakulásához. A Sinopharm vakcináinak egyike az Egyesült Arab Emírségekben is átesett a klinikai tesztek harmadik fázisán. Az emírségek egészségügyi minisztériuma december elején közölte: a kísérleti oltóanyag 86 százalékos hatékonyságot mutatott a klinikai tesztek során. Egyiptom pedig vasárnap közölte, hogy a mintegy háromezer, a Sinopharm ott tesztelt oltóanyagával beoltott tesztalany egyikénél sem figyeltek meg súlyos mellékhatást, csupán láz, az oltás helyén bőrpír és köhögés jelentkezett egyes esetekben. Egyiptomba már 50 ezer dózist szállítottak a vakcinából. Bahrein és Indonézia is a Sinopharm vakcináinak alkalmazása mellett döntött.

A Sinopharm a múlt héten kezdte el tesztelni vakcináinak belföldi szállítási folyamatát, hogy készen álljon az országos ellátás biztosítására, mire megkapja a piaci engedélyt.

A kínai sürgősségi program keretében alkalmazott harmadik vakcina, a SinoVac által kifejlesztett CoronoVac – akárcsak a Sinophram vakcinái -szintén inaktivált vírust tartalmaz. Az oltóanyagot más országok mellett Törökországban és Brazíliában tesztelték. Törökország 50 millió dózis vásárlásáról szóló megállapodást kötött a kínai gyártóval. A brazil egészségügyi miniszter pedig a múlt héten közölte, hogy a SinoVac féle vakcinát az AstraZeneca brit gyártó oltóanyaga mellett várhatóan február közepétől kezdik majd alkalmazni Brazíliában. Sao Paolóba, ahol a szer klinikai tesztelése is folyt, már két részletben összesen csaknem hárommillió dózist le is szállítottak a CoronaVacból.

Szingapúr és Chile szintén megállapodást kötött a SinoVackal az oltóanyag beszerzéséről.

A Sinopharm és a SinoVac oltóanyagainak szállításához 2 és 8 Celsius-fok közötti környezetre van szükség, hasonlóan az Oxford/AstraZeneca-féle vakcinához.

Ez jelentős előnyt jelent az amerikai Moderna, valamint a BioNTech/Pfizer vakcinájával szemben, előbbi tárolására ugyanis mínusz 20, utóbbiéhoz pedig mínusz 70 fokos környezet szükséges.

Jelenleg mindkét kínai gyártó a belföldi piaci engedélyekre vár, és egyelőre egyik oltóanyag kapcsán sem tették közzé a klinikai tesztek harmadik fázisának eredményeit, bár erre hamarosan sor kerülhet.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.