A kormány a koronavírus-járvány miatt megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A német vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt, a legnagyobb arányban az utazási irodák - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
Az OECD a szeptemberben vártnál kisebb idei globális csökkenéssel számol, ugyanakkor úgy véli, hogy jövőre szerényebben nő a világgazdaság az eddig becsültnél. A jelentés szerint Magyarországon is hasonló trend figyelhető majd meg.
Jogtalan elsajátítás miatt pénzbüntetést kapott egy hajdúszoboszlói férfi, aki tavaly szeptemberben egy pénzkiadó automatából elvitt egymillió ottfelejtett forintot - közölte a Debreceni Törvényszék.
Új fajtával bővült a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre: az akhal-teke lófajtát honfoglalás-kori őseink is ismerték és használták, mára azonban mindössze 68 nyilvántartott egyede él hazánkban.
A nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben 5,5 százalékkal esett vissza, de az év egészére 6 százalék körüli GDP csökkenést várnak az elemzők, azaz a negyedik negyedévre rosszabb kilátásokkal számolnak.
A járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések újbóli bevezetése miatt gyengült az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye, de a gazdaságot nem fenyegeti a második negyedévihez hasonló visszaesés - közölte az IHS Markit.
Külföldi munka ígéretével próbáltak pénzt kicsalni gyanútlan álláskeresőktől a magukat a Trenkwalder munkatársainak kiadó csalók - közölte a munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég, amely rendőrségi feljelentést is tett.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben az előző negyedévinél 11,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6 százalékkal kisebb volt - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke 51,9 pontra emelkedett novemberben az előző havi 50,2 pontról. A válaszadók második hónapja az előző havinál kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság.
A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége erős maradt, de a kilábalás nem minden gazdasági szektort érint majd egyformán, ezért a gazdaságtámogató intézkedések előtérben maradhatnak - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a novemberi Pénzügyi stabilitási jelentést ismertetve.
A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nyitást követően az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, a 2020-as kukoricahozammal egy történelmi rekordunk is megdőlt - közölte a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek