A Magyar Nemzeti Bank megemelte növekedési várakozását: idén 4,5 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.
A 'ndrangheta maffiaklán 330 tagját tartóztatták le egy összehangolt akcióban Olaszországban, Svájcban, Németországban és Bulgáriában - jelentette be az olasz rendőrség.
Ernyőmegállapodás született a magyarországi startupok nemzetközi piacra lépését segítendő. A felek vállalták, hogy az induló innovatív vállalkozásokat képzésekkel és piacra lépési programokkal készítik fel - közölte a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Startup Campus.
A fogyasztóiár-index januárig az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően - várhatóan 2022-ben - a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése.
A kormány összesen 79,4 milliárd forintot bocsát a kórházak részére egészségügyi fejlesztések megvalósítása és az adósságállomány csökkentése érdekében - közölte a Miniszterelnökség vezetője.
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo AG ellen - közölte a hivatal.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy nyíregyházi nőt, aki az egyik biztosítótársaság munkatársának adta ki magát és nagy értékű életbiztosításokat kötött. Csaknem 300 millió forintot csalt ki áldozataitól - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megfejtették a pisai ferde torony titkát: a toszkán város jelképének számító, megdőlt tornyot a 13. század utolsó negyedében, az építés első fázisában Bonanno Pisano építész tervezte.
Legfeljebb kismértékben eshet vissza az ingatlanvásárlások száma jövőre, keresletnövekedés leginkább a nagyvárosokat övező településeken várható - közölte az Otthon Centrum.
A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK nevű csapata lett az első a hetedik PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenyen.
A gazdaság fehéredésével járhat a társadalombiztosítási ellátásról szóló új törvény - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege.
Egy 5700 éves "rágógumi" vizsgálatával dán tudósok képesek volt feltárni fogyasztójának nemét, szemének színét, sőt azt is, mit evett az illető utoljára és milyen baktériumok voltak a szájában.
Több településen is magas a légszennyezettség a szálló por miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A probléma hátterében leggyakrabban a helytelen lakossági tüzelés áll.
Az LMP budapesti elnöke méltatlannak tartja a főpolgármester által kiírt pályázati eljárást a Főkert Zrt. vezetői posztjára, ezért az illetékes fővárosi bizottságok rendkívüli ülését kezdeményezi, valamint új, nyílt eljárás kiírását tartja szükségesnek.
Heves politikai vita után, mégis ellenszavazat nélkül fogadta el a bukaresti képviselőház azt az ellenzéki javaslatot, hogy Romániában jövő évtől megduplázzák - 300 lejre (20 766 forint) növeljék - a családi pótlékot.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek