Hirdetés
Kezdőlap Budapest Az atlétikai világbajnokság, parkolás, hajléktalanok - döntött a főváros
No menu items!

Az atlétikai világbajnokság, parkolás, hajléktalanok – döntött a főváros

A Fővárosi Közgyűlés feltételeket megfogalmazva, de egyhangúlag támogatta a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését.

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén
Kép/MTI:Koszticsák Szilárd

A képviselők az első napirendi pont előtt egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázóra. Ezt követően Kovács Ferenc (XVI. kerület) és Karsay Ferenc (XXII. kerület), a Fidesz-KDNP két októberben megválasztott, de az alakuló ülésről hiányzó polgármestere tette le esküjét.

A közgyűlés egyik első döntésével a hajléktalanok téli, úgynevezett krízisellátásának javítását célzó intézkedésekről határozott, 47 millió forintot elkülönítve az ezzel járó többletfeladatokra. Az erről szóló javaslat egyhangú elfogadásával felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert, tegyen hathatós lépéseket az éjjeli menedékhelyek élősködőmentesítése, akadálymentesítése, az aktív lábadozó helyek számának bővítése és az úgynevezett alacsonyküszöbű helyek (ilyenek a nappali melegedők) biztosítása érdekében.

A testület ezután módosította a parkolási rendeletet: jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését és a pótdíjazást.

Feltételekhez kötve, de egyhangúlag megszavazták a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését. Ennek alapján egy nyílt, lakossági tömegsport igények kielégítésére is alkalmas és kulturális események befogadására is képes, hosszú távon fenntartható, a zöld szempontokat maximálisan érvényesítő rekreációs célú közpark részeként épülhet meg a világbajnokság megrendezésére is alkalmas atlétikai központ.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a szavazási eredményt fényképezi a kijelzőn a Városháza dísztermében

A feltételek között szerepel, hogy a kormány – a fekvőbeteg-ellátásban tervezett fejlesztéseken felül – legalább 50 milliárd forintot fordítson a kerületi önkormányzatok egészségügyi alap- és szakellátási fejlesztésinek támogatására.

A testület ülése alatt fiatal sportolók az atlétikai világbajnokság megrendezését támogató csendes demonstrációt tartottak a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt. A megmozdulásban részt vett Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is.

Döntöttek arról is, hogy az önkormányzati tulajdonban álló, vezető tisztségviselőnek vagy cégvezetőnek nem minősülő vezérigazgatók kinevezésére és felmentésére vonatkozó közgyűlési hatáskört a főpolgármesterre ruházzák át. Az elfogadott javaslat szerint Karácsony Gergely nyilvános pályázat útján kívánja gyakorolni e hatáskörét.

Három színházi igazgató személyéről is határozat született. Az Örkény Színház igazgatói posztján meghosszabbították Mácsai Pál megbízatását, a Budapest Bábszínház élére Ellinger Edina korábbi igazgatóhelyettes került, míg a Kolibri Színházat továbbra is Novák János igazgathatja.

A közgyűlés egyik határozatában kifejezte, egyetért a LIFE HungAIRy elnevezésű, levegőminőséget javító programmal. A nyolcéves integrált uniós projekt a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. vezetésével indult az ország tíz településén.
Ezzel egy időben a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe vonták a fővárosi többségi tulajdonú társaságok leányvállalatai felügyelőbizottsági tagjainak kinevezéseit és visszahívásait is.

Kiss László Óbuda, Gajda Péter Kispest, Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere (a Városháza dísztermében Fotók/MTI: Koszticsák Szilárd

A testület egyetértett azzal, hogy Budapesten rendezzék 2020-2022 között a FED-Kupát, amelyre a Magyar Tenisz Szövetség pályázott. A rendezvény megtartását az előző főpolgármester, Tarlós István még májusban támogatta aláírásával.
A képviselők – zárt napirendi pontban – megfosztották a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját a Bárczy István Díjtól, miután Vásárhelyi Jánosról kiderült, éveken át molesztálta a rá bízott gyerekeket.

A közgyűlés ülését követően Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón jelentették be, – a Fővárosi Közgyűlés egyetértése esetén – készek népszavazást kezdeményezni az atlétikai világbajnokságról, amennyiben a kormány nem tartja be a főváros követeléseit.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.