Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Az EU összeomlását a zsebünkön is nagyon megéreznénk
No menu items!

Az EU összeomlását a zsebünkön is nagyon megéreznénk

Az Európai Uniót a jólét biztosítékának tekintik szerte a kontinensen, ezért közgazdászok kiszámolták, mit jelentene az összeomlása. Az eredmények drasztikusak.

Az európai integráció fontosságát gyakran hangsúlyozzák, de vajon számszerűsíthető-e ez gazdasági szempontból? A müncheni Ifo Intézet közgazdászai éppen erre tettek kísérletet: kiszámították, milyen gazdasági következményei lennének az Európai Unió felbomlásának.

A Spiegel által szemlézett kutatás szerint a gazdasági erő – és közvetve a jólét – veszteségei jelentősek lennének. Németországban az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 5,7 százalékkal csökkenne. Máshol a következmények még drasztikusabbak lennének: Ausztria 7,8 százalékos, Hollandia 7,7 százalékos, Belgium 10,2 százalékos veszteséggel szembesülne. Franciaország és Olaszország esetében a veszteséget 4,1 százalékra becsülik. A kisebb gazdaságok, mint Málta (19,4 százalék), Luxemburg (18,1 százalék) és Észtország (11,8 százalék) veszítenének a legtöbbet.

A kisebb gazdaságokat érő nagyobb kár a kereskedelmi forgalomhoz kapcsolódik. Minél kisebb egy ország, annál nagyobb hasznot húzhat abból, ha más államokkal egyesülve közös belső piacot és vámmentes kereskedelmet alakít ki, úgy, mint az EU-ban. Másrészt minél nagyobb egy gazdaság, annál nagyobb kereskedelmet tud lebonyolítani a saját országán belül.

Az a tény, hogy az EU-ban nettó befizetők és nettó befogadók vannak, az EU összeomlása esetén is következményekkel járna. “Ha ezen felül figyelembe vesszük az EU-tagállamok közötti transzferfizetéseket, akkor a jólétveszteség majdnem megduplázódna az olyan transzferfogadók esetében, mint Magyarország, Litvánia és Bulgária” – mondta Jasmin Gröschl, az Ifo kutatója. “Az olyan nettó befizetők, mint Németország és Svédország valamivel kevesebbet veszítenének” – tette hozzá.

A nettó befizetők számára a transzferek megszüntetésével járó előnyök azonban sokkal kisebbek lennének, mint az EU felbomlásából eredő veszteségek. Németország esetében az előnyök mindössze 0,2 százalékpontot tennének ki, szemben az összes uniós megállapodás felbomlásából származó 5,2 százalékpontos veszteséggel.

A közgazdászok kiszámolták azt is, hogy milyen következményekkel járna, ha csak az EU egységes piacát szüntetnék meg. Az olyan nagy uniós gazdaságok, mint Németország (mínusz 3,6 százalék), Franciaország (3,0 százalék), Olaszország (2,7 százalék) vagy Spanyolország (2,5 százalék) jólétének csökkenése kisebb lenne, mint a kis uniós gazdaságoké. Ausztria számára az EU egységes piacának felbomlása 5,6 százalékos jóléti veszteséget jelentene.

Az uniós vámunió felbomlása viszont kisebb hatásokkal járna, mint az egységes piac felbomlása. A legnagyobb veszteség Írországban (0,4 százalék), valamint a Cseh Köztársaságban, Luxemburgban, Lengyelországban és Szlovéniában (0,3 százalék) következne be. A többi uniós országot érintő negatív következmények viszonylag csekélyek lennének. Az euróövezet felbomlása minden tagállamra negatív hatással lenne. Az Ifo kutatói szerint azonban csak Luxemburg (2,5 százalék) és Németország (0,7 százalék) esetében lenne jelentős.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.