Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Az OTP jó teljesítménye húzta fel a BUX-ot
No menu items!

Az OTP jó teljesítménye húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 227,10 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 57 529,95 ponton zárt pénteken.

 A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a budapesti tőzsde felülteljesítő volt, magas forgalom mellett. Az európai piacok nagy mínuszban álltak a budapesti tőzsde zárása idején, a BUX-ot az OTP jó teljesítménye húzta fel.

A bank péntek hajnalban publikált harmadik negyedéves eredménye meghaladta az elemzői konszenzust. A szintén pénteken jelentő Mol a második negyedévhez képest javuló pénzügyi eredményekről adott számot és megemelte várakozásait 2023-ra, ám a részvényárfolyam a kezdeti emelkedés után a nap végére kifulladt és mínuszban zárta a napot – mondta az elemző.

A prémium kategóriában jegyzett Appeninn a BÉT oldalán megjelent tájékoztatás szerint rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, amelynek egyik napirendi pontja között szerepel a társaság szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) történő nyilvántartásba vétele. A hírre a részvényárfolyam több mint 20 százalékkal ugrott meg és végül 24,1 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést.

A Mol árfolyam 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2844 forintra csökkent, 816,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 1,42 százalékkal 13 945 forintra erősödött, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,30 százalékkal 606 forintra esett, forgalma 185,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,22 százalékkal 8940 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4987,64 ponton zárt pénteken, ez 29,01 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.