Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg
No menu items!

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Az Otthonfelújítási program elindítását számos szakmai és szakértői egyeztetés előzte meg annak érdekében, hogy a lakosság részére a lehető legmegfelelőbb program készüljön. A szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeképp beérkezett javaslatok együttes feldolgozásával készül a pályázati felhívás, amely tervezetének részletei várhatóan már jövő héten megismerhetőek lesznek – ismertették.

A közlemény szerint a 2019-ben életre hívott Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) szerdai ülésén a lakáspiac szereplői osztották meg tapasztalataikat és konstruktív javaslataikat egymással. Az év elején elstartolt csok plusz eddigi eredményei nagyon bíztatóak, az ingatlanhitelek piacán is prognosztizálható a népszerűsége. Az építőipar képviselői üdvözölték a nemrég bejelentett, új Otthonfelújítási programot, kiemelve a hazai építésgazdaság alapanyaggyártói, kereskedői és kivitelezői számára megrendelést jelentő hatását, együttesen támogatva a gazdaságélénkítést és lakásállomány megújulását.

Fábián Gergely államtitkár a közleményben kiemelte: az NGM számára kiemelten fontos, hogy a program sikeres legyen, ezért aktívan egyeztet a piaci szereplőkkel. A sikerhez gördülékeny folyamat kell az igényléstől kezdődően, valamint el kell kerülni, hogy áremelések erodálják a támogatást vagy hiányok alakuljanak ki a piacon. Ennek érdekében az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. kialakít egy felületet, amelynek segítségével a leendő pályázó előzetes kalkulációkat végezhet el a várható költségeket és energia-megtakarítást tekintve. Utóbbi megmutatja, hogy a tervezett beruházással elérhető-e a támogatás feltételeként meghatározott, épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás. A program keretében kivitelezői minősítéssel is segítik a lakosságot a megfelelő szakemberek megtalálásában – mondta.

A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár 7 milliós beruházással járul hozzá a családok otthonának felújításához, amely keretében az épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése és fűtésrendszer korszerűsítése valósítható meg akár 3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással.
A pályázati felhívás tervezetének további részletei várhatóan jövő héten megismerhetőek lesznek – közölte az NGM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.
Hirdetés

Hírek

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás