Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel nyithat a tőzsde a piaci szakértők szerint.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője azt írta, hogy negatívan indulhat a pénteki kereskedés a hazai piacon. A vezető részvények csökkenhetnek. Az OTP folytathatja sávozó mozgását 11 900 és 12 300 forint között. A Mol tesztelheti a 3250 forintnál elhelyezkedő támaszát, a Magyar Telekomot megfoghatja a 410 forintnál húzódó támasz. A Richter árfolyama kissé lefelé korrigálhat – jelezte.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat lesz meghatározó, az újabb amerikai-mexikói kereskedelmi viszály kipattanásáról érkezett negatív hírek miatt lehet csökkenés. A kínai feldolgozóipar vártnál rosszabb teljesítménye miatt pedig felerősödtek a globális növekedés lassulásával kapcsolatos félelmek is – mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,45 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 41 075,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt.

A Mol 36 forinttal, 1,11 százalékkal 3280 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,25 százalékkal 12 270 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 414 forintra emelkedett, forgalma 220,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5230 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja