Hirdetés
Kezdőlap Hírek BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a nyilatkozó piaci szakértők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy enyhe emelkedéssel kezdheti a napot a magyar tőzsde.
A nemzetközi piacok mozgását az Amerikai Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború enyhülése kedvezően befolyásolja, így az európai részvénypiacokon is visszafogott emelkedésre számít az elemző.

Délután lesz az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, ahol kamatemelés nem várható, ugyanakkor Kocsi Márió megjegyezte, hogy az EKB csütörtökön jelentheti be az eszközvásárlási program kivezetését.

Bosnyák Zsolt, a Equilor Befektetési Zrt. részvény elemzője kommentárjában kifejtette, hogy oldalazásra számít a BÉT-en, mivel csütörtökön nem érkezik fontosabb magyar makroadat, ezért a BUX-index mozgását a nemzetközi hangulat határozhatja meg.

A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP továbbra is “küszködhet” a történelmi csúcsánál található ellenállásával, a Mol folytathatja konszolidációját a 3100 forintos szinteken. A Telekomnál és a Richternél pedig az a kérdés, hogy a részvények árfolyamai a 20 napos mozgóátlagról melyik irányba mozdulnak el.
Az EKB csütörtöki kamatdöntése az euró-forint árfolyamra lehet hatással, az elemző szerint a befektetők a bank által kiadott közleményre figyelnek majd, ugyanis kamatdöntés nem várható.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,99 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 39 887,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt.  A Mol 6 forinttal, 0,19 százalékkal 3104 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,09 százalékkal 11 700 forintra erősödtek, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 444,50 forintra esett, forgalma 303,2 millió forint volt. A Richter-papírok ára 30 forinttal, 0,55 százalékkal 5480 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.