Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy kedden az amerikai piacot profitrealizálás jellemezte, hasonló kép rajzolódik ki az ázsiai tőzsdéken is. A keddi gyengeséget követően a határidős indexek kisebb visszapattanást jeleznek előre, így enyhe pluszban indulhat a nap.

Hozzátette, hogy a piacok a Fed kamatdöntő ülésére várnak, amely szerda este lesz. Emellett óvatosságra intik a piacokat az amerikai-kínai kereskedelmi vita újabb fejleményei is.

Donald Trump amerikai elnök ráijesztett a piacokra a Twitteren kedden közzétett üzeneteivel, amelyekben élesen bírálta Kínát. Az időhúzás mellett azzal is megvádolta Kínát, hogy nem teljesítette azt az ígéretet, miszerint több mezőgazdasági terméket vásárol az Egyesült Államoktól. Arra figyelmeztette a pekingi vezetést, hogy rosszul teszi, ha a 2020-as amerikai elnökválasztásig akarja halogatni a megállapodást a demokrata párti jelölt győzelmének reményében, mert ha ő nyer, sokkal súlyosabb feltételeket szab majd.

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint is pozitív tartományban indulhat a kereskedés a BÉT-en a határidős árak alapján mérsékelten kedvezőnek mondható nyugat-európai hangulat miatt, de jelentős elmozdulásokra szerdán sem lehet számítani.

Kiemelte, hogy az OTP jelenleg kritikus szinten, a 12 400 forintos támaszon tartózkodik, amely letörése esetén tér nyílhat a további csökkenés előtt. A Mol folytathatja az oldalazást 3100 és 3000 forint között. A Richternél a legfontosabb támasz 5000 forintnál van, míg ellenállást az 5300 forintos szint jelenthet. A Telekom a keddi negatív korrekciót követően a napokban ismét a 445 forintos szint elérésével próbálkozhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,66 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 843,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára kedden 20 forinttal, 0,66 százalékkal 3004 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 400 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 156,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5160 forint maradt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látástól… meddig? Munka, magánélet – hiányzó egyensúly

A munka és magánélet közti egyensúly egyik meghatározása szerint akkor jön létre az egyensúlyi állapot, ha sikerül kielégíteni az élet három legfontosabb területén. Lehetséges. Hogyan? Erről szól AzÜzlet.hu vezetési tanácsadójának, dr. Gondja György Menedzserakadémiájának legújabb része..

Megújul a Mol Bubi – okoslakat is kerülhet rá

A fővárosi közbringarendszer megújulási tervei között új mobilapplikáció bevezetése, könnyebben tekerhető kerékpárok, valamint a többszintű árazás és a rugalmasabb használat bevezetése is szerepel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Palkovics: 53 milliárd forrás az innovációs lánc szereplőinek

A kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia részeként több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből - közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Eurózóna – Alig nőttek az árak májusban

Közel négy éve nem látott szintre lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme az euróövezetben májusban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.

Hírek

Balaton. Több tucatnyi gyógyszer maradványát mutatták ki

Hatvankilenc gyógyszermaradványt mutattak ki vizsgálatok a Balatonban. Mivel csekély mennyiségben vannak jelen a vízben, nem jelentenek egészségügyi kockázatot - közölte Maász Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa.

Jövő júliustól tilos az egyszer használatos műanyag

2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lemondott az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.

Pécs. Félmilliárdos áfacsalás – brazil szójával

Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával. A kár mintegy félmilliárd forint - közölte a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Rezsiutalvány – hosszabb beváltási határidő

A pünkösdi ünnepi hétvégére való tekintettel május 31. helyett június 2-ig fogadja el a rezsiutalványokat a Magyar Posta.

Kudarcba fulladt Richard Branson rakétakilövése

Sikertelen volt a Virgin Orbit első rakétafellövési kísérlete. A brit milliárdos, Richard Branson cége újabb indítást tervez, hosszú távon pedig az a célja, hogy fizetős utasokat repít a földi légkör fölé.

KSH: negyedével csökkent a természetes fogyás

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

E-matrica nélkül: több a külföldi bliccelő

A személygépjárművekre márciusban nyolcvanezer, áprilisban csaknem ötvenezer esetben szabott ki pótdíjat díjfizetés nélküli úthasználat miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A SpaceX embert küld az űrbe, Musk mindenre gondolt

Stílusosan indulnak az űrbe a SpaceX Crew Dragon űrhajójának első asztronautái: az egyrészes, fekete-fehér színű, elegáns szkafandert viselő űrhajósok egy elektromos Teslával érkeznek szerdán a kilövőpadhoz.

Új nevet kap Csongrád megye

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott Szegeden.

Szerdán tovább drágulnak az üzemanyagok

Tovább emelkedik a hét közepén az üzemanyagok ára: a benzin bruttó 7 forinttal kerül majd többe, a gázolaj pedig bruttó 6 forinttal drágul.

Lakónegyedre zuhant egy utasszállító Pakisztánban

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép a pakisztáni Karacsiban. A fedélzeten legalább százan voltak, valamennyien életüket vesztették.

Gazdaság

Lemondott az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke, Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - lemondott alelnöki tisztségéről.

Szuperbank alakul: a Budapest Bank is csatlakozik

A Budapest Bank Zrt. (BB) csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB) stratégiai együttműködéséhez, amelyben egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő.

Monetáris tanács: marad az alapkamat és a kamatfolyosó

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülésén.

A Bankszövetség új elnöke: elkerülhető a 2008-ashoz hasonló krízis

A bankszektor elemi érdeke, hogy maximálisan támogassa ügyfeleit, valamint a Magyar Nemzeti Bankot és a kormányt annak érdekében, hogy a gazdaság működése mielőbb visszatérjen a normál kerékvágásba - mondta Jelasity Radován.

Jelasity Radován a Magyar Bankszövetség új elnöke

Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet tisztújító testületi ülésén.

MNB: ennél nagyobb sokkot is túlélne a bankrendszer

A mostaninál súlyosabb makrogazdasági pálya esetén is kezelhető a bakrendszer tőkeigénye, azaz a bankok többsége akkor sem szorulna tőkepótlásra - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusi stabilitási jelentése.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom