Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhén erősödött a BUX
No menu items!

BÉT – Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán Equilor
Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője az MTI-nek kifejtette, hogy a nyugat-európai piacot esés jellemezte, folytatódott a csökkenő trend. Elsősorban amiatt aggódnak a befektetők, hogy újra lezárások jöhetnek az őszi hónapokban a koronavírus-járvány miatt. Ez az amerikai indexeket nem érintette, ott nyereségben állnak – tette hozzá.

Az elemző szerint a magyar piac kissé felülteljesítő volt pénteken, az elmúlt napokban komoly csökkenés jellemezte szinte mindegyik vezető részvényt.

Kitért arra is, hogy a vezető részvények esetében piacmozgató hír nem érkezett. A Richterről kiemelte, hogy a papírnál az elmúlt néhány napban volt egy erősebb pozitív korrekció, ahonnan lefordult; az OTP felfelé korrigált, a Mol pedig a csütörtöki esést követően erősödött a hét utolsó kereskedési napján.

A Mol 7 forinttal, 0,45 százalékkal 1559 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 1,18 százalékkal 8985 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 367 forintra emelkedett, forgalma 118,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,83 százalékkal 6705 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3263,45 ponton zárt pénteken, ez 21,05 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.