Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág BÉT - Júniusban csak az OTP emelkedett
No menu items!

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

A tájékoztatás szerint júniusban az azonnali részvénypiac 327,6 milliárd forintos forgalmat ért el, a napi átlagos forgalom 15,6 milliárd forint lett.

A BÉT közölte: június elején immár harmadik hónapja folytatódott a páratlan nemzetközi részvénypiaci rali, amely a koronavírus-járvány márciusi kirobbanását követő gyors és nagymértékű piaci zuhanást követte. Több tőzsdeindex elérte a járvány előtti szinteket, a Nasdaq Composite egyenesen örökös csúcsra emelkedett.

A válság által okozott súlyos gazdasági hatások közepette ez túlzott reakciónak tűnik, az emelkedés döntő mozgatórugója vélhetően a jegybankok, különösen az amerikai Fed által a piacra bocsátott több ezermilliárd dollár, amelynek nem kis hányada a részvénypiacokra vándorolt.

A hónap második felében korrekció indult, a hazai részvénypiac sokkal kiegyensúlyozottabban viselkedett, mint a nagy tőzsdék.

Az OTP 10 370 forintról 11 020 forintig emelkedett a hónap folyamán, jelezve, hogy egyre kisebb a válság hosszabb távú hatásaitól való félelem, és a piac egyre inkább bízik a gyors kilábalásban. A piaci forgalom több mint felét, 66,3 százalékát adta a bankpapír, 217 milliárd forintos kerekedési értékkel.

A Mol árfolyama csökkent 53,5 milliárdos forgalom mellett, kismértékben ugyancsak visszaesett a Richter, az előző hónapok hatalmas emelkedése után azonban ez akár időszerű korrekciónak, konszolidációnak tűnik. A gyógyszerpapír havi összforgalma 39,9 milliárd forint volt.

A Telekom esetében különös eseményre került sor: a cég sajátrészvény vásárlást hajtott végre 5,2 milliárd forintos értékben, aukciós formában. A papír árában ez ugyanakkor nem okozott jelentős változást, az aukció nélküli havi forgalma 5,4 milliárd forint volt.

A hónap során megindult a kereskedés a BÉT Xtend kategóriában a Gloster részvényeivel, az első napi 2150 forintos záróár után a papír a hónap folyamán 3000 forint fölött is járt.

A brókercégek között a Wood került az első helyre 168,2 milliárd forinttal, de alig maradt el tőle forgalomban a második helyezett Erste 159,5 milliárd forinttal, ketten együtt a teljes forgalom közel felét bonyolították. Harmadik helyen végzett a Concorde ugyancsak masszív, 116,6 milliárd forint fölötti duplikált fogalommal – közölte a Budapesti Értéktőzsde.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaország betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését

Franciaország "fokozatosan" betiltja a vadállatok szerepeltetését az utazó cirkuszokban, a nyérctenyésztést, valamint a delfinek és gyilkos bálnák fogságban való tenyésztését.

Fővárosi Közgyűlés – Bérleti kedvezménnyel segítik a turisztikai mikro- és kisvállalkozásokat

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro- és kisvállalkozóit, valamint a taxisok is engedményt kapnak a drosztdíjból - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Szexuális visszaélés. Vizsgálat kezdődött nemzetközi segélyszervezetek ellen

 Több nemzetközi segélyszervezetben - köztük az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) és az Orvosok Határok Nélkül nevűben - vizsgálat kezdődött szexuális visszaélési vádak alapján - közölték a szervezetek a dpa német hírügynökséggel.

Koronavírus – A taxisok támogatást kéri a BKIK a válsághelyzet miatt

A taxisok számára kér és javasol intézkedéseket a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet hatásainak enyhítése érdekében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében.

Hírek

Franciaország betiltja a vadállatok cirkuszi szerepeltetését

Franciaország "fokozatosan" betiltja a vadállatok szerepeltetését az utazó cirkuszokban, a nyérctenyésztést, valamint a delfinek és gyilkos bálnák fogságban való tenyésztését.

Szexuális visszaélés. Vizsgálat kezdődött nemzetközi segélyszervezetek ellen

 Több nemzetközi segélyszervezetben - köztük az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) és az Orvosok Határok Nélkül nevűben - vizsgálat kezdődött szexuális visszaélési vádak alapján - közölték a szervezetek a dpa német hírügynökséggel.

Életműdíj. Persányi Miklós az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tiszteletbeli tagja lesz

Szakmai életműdíjat kap Persányi Miklós. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége a héten nyújtja át az elismerést a városligeti intézmény nyugalmazott főigazgatójának, akit a nemzetközi szervezet tiszteletbeli tagjává is választ.

Koronavírus – Hatékony, itthon is kezelhetnek favipiravirral

A favipiravir hazai fejlesztése szempontjából nagyon bíztató, hogy a japán klinikai kísérletek bizonyították, hatékony a szer a COVID-19 tüneteivel szemben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Karácsonyi csomagroham. A NAV és a posta is felkészült

A Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is felkészült a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, de azt kérik, hogy a külföldről interneten vásárolt ajándékokat minél előbb rendeljük meg.

Péntektől drágábban tankolhatjuk a gázolajat

A gázolaj literenkénti átlagára bruttó 2 forinttal emelkedik, a 95-ös benziné viszont nem változik péntektől.

Bács-Kiskun. Hamis NAV-igazolvánnyal bírságoltak csalók

NAV-ellenőrnek kiadva magát, hamis igazolvánnyal akart bírságolni egy kerekegyházi építkezésen két férfi. Az ügyben négy ember ellen emeltek vádat.

Donald Trump újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra

Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra - jelentette kedden a republikánusokhoz közelálló Fox televízió. A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.

4000 éves szobrot szolgáltat vissza Iraknak Nagy-Britannia

Egy négyezer éves szobrot ad vissza Nagy-Britannia Iraknak, miután egy online értékesítés miatt indult nyomozás során kiderült, hogy lopott tárgyról van szó.

Arab űrtervek: ma holdjáró, holnap marsi kolónia

Legénység nélküli űrszonda Holdra küldését tervezi 2024-ben az Egyesült Arab Emírségek. A közel-keleti ország hosszú távú űrprogramjában pedig egy marsi kolónia megépítése is szerepel.

Zimbabwe. Rájöttek, mitől pusztulnak tömegesen az elefántok

Bakteriális eredetű fertőzés okozta vérzéses vérmérgezésben pusztult el nemrég 34 elefánt Zimbabwéban, és várható, hogy a közeljövőben sok további ormányos is belehal a betegségbe - közölte a nemzeti parkokat irányító hatóság vezetője.

Mégsem száműzik az Ubert Londonból – egyelőre

Az illetékes londoni bíróság végzése alapján újabb másfél évig folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.

Gazdaság

A Moody’s javított. Felminősítés előtt öt magyar bank?

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását a Moody's Investors Service.

Koronavírus – Nagy Márton: Hitelfelmondási tilalom is jöhet 2021-ben

Jövő tavasszal érdemes arról dönteni, hogy szükség lesz-e 2021 második felében a hiteltörlesztési szünet fenntartására - mondta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó.

Brexit. Frankfurtba helyezi londoni vagyonát a JPMorgan

A Brexit miatt a JPMorgan Chase mintegy 200 milliárd eurónyi vagyonát helyezi át Londonból Frankfurtba.

Izer Norbert: fehéredés nélkül nincs adócsökkentés

Az adócsökkentések forrását a magyar gazdaság fehéredése jelenti, amely a GDP 1,5-2,0 százalékát kitevő többletbevételt eredményezett - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Nézőpont Intézet online konferenciáján.

Nem küldött SZÉP-kártyákat az MKB – négymilliós bírság

Száz ügyfélnek nem, vagy a főkártya lejáratát követően késedelmesen küldte ki az új SZÉP-kártyát az MKB Bank, ezért a Magyar Nemzeti Bank négymillió forint bírságot szabott ki a pénzintézetre.

Londoni elemzők: az MNB érzékennyé vált a forintgyengülésre

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a továbbiakban sem kerül napirendre a Magyar Nemzeti Bank alapkamatának csökkentése, mivel a jegybankot a gazdasági visszaesés ellenére érezhetően aggasztja a forintgyengülés és a magas infláció.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom