Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, hogy két hete folyamatosan emelkedik a BUX index, azonban hétfőn negatív nyitás jöhet a nemzetközi befektetői hangulat némi romlása miatt.

A vezető részvények közül meghatározó ellenállási szint közelébe ért a Mol és az OTP árfolyama, előbbi esetében 2500 forintnál, utóbbi grafikonján 14 ezer forintnál található fontos akadály. A technikai kép alapján folytatódhat a Richter emelkedése, ehhez a 7580 forintos szintet kellene áttörni. A Magyar Telekom jegyzése lendületesen emelkedett a pénteki kereskedésben, hétfőn kisebb korrekció jöhet az árfolyamában.

A Mol tovább vette magát, a pénteki kereskedésben 230 ezer saját részvényt vásárolt a társaság, az átlagárfolyam ezúttal 2423,2 forint volt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,51 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 44 393,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 20 forinttal, 0,82 százalékkal 2446 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,16 százalékkal 13 950 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 17,5 forinttal, 4,54 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 470,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,67 százalékkal 7550 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.