Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a BUX index előző napi 1,1 százalékos emelkedése után – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence kifejtette: rossz hangulatú piacnyitásra utal az is, hogy az ázsiai tőzsdéken pénteken többnyire kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés, továbbá a határidős indexek állása Európában szintén lefelé tartó kereskedési adatokat vetít előre.

Józsa Bence

Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP ellenállással 13 835 forintnál találkozhat, míg támasz 13 ezer forintnál jelentkezik. A Mol esetében szerinte a 2250 forintos és a 2167 forintos szinteket érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,89 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 43 077,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt.

A Mol 32 forinttal, 1,43 százalékkal 2208 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,75 százalékkal 13 300 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,50 százalékkal 398 forintra gyengült, forgalma 292,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,09 százalékkal 8190 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja