Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat nyomán emelkedés várható a nyitásban a BÉT-en.

A vezető részvények közül pénteken is jól tartotta magát az OTP, így a 10 ezer forintos szint felé veheti az irányt, mely fontos lélektani határ. A Mol a 2 ezer forintos támaszon zárt, innen jöhet kisebb korrekció felfelé, de továbbra is érdemes a támaszra figyelni, mert szignifikáns letörése esetén komolyabb tér nyílhat meg lefelé.

A Richter árfolyamában intenzív negatív korrekció indult, az árfolyam letörte a 6800 forintos támaszt, amennyiben hétfőn is alatta marad, folytatódhat a csökkenés a következő napokban. A Magyar Telekom árfolyamában nincs érdemi változás, továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat a jegyzés az elemző szerint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 443,60 pontos, 1,25 százalékos csökkenéssel, 35 050,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 40 forinttal, 1,96 százalékkal 2000 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,21 százalékkal 9720 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 384 forintra esett, forgalma 249,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,59 százalékkal 6760 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések