Kezdőlap Hírek Bivalyok támadtak két dolgozóra Mályinkán

Bivalyok támadtak két dolgozóra Mályinkán

Bivalyok támadtak meg két embert a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Mályinkán – erősítette meg a rendőrség az MTI-nek. A sérülteket mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.

A baleset egy Mályinka melletti állattartó telepen történt, a mentők két súlyos sérültet vittek a megyei kórházba. Sajtóinformációk szerint az oltást végző állatorvost és segítőjét támadták meg a bivalyok.

Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy két ott dolgozót tiportak meg az állatok. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A megyei kórház azt közölte, hogy a sérültek kérésére nem adhat információt az állapotukról.

Friss

MNB: emelkedtek az inflációs alapmutatók

Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá - állapította meg a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a márciusi inflációs adatokhoz fűzött kommentárja.

Húsvéti csemegék górcső alatt – alig talált hibát a hatóság

Hagyományos húsvéti fogyasztóvédelmi vizsgálatán 78 terméket ellenőrzött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A fogyasztóvédők mindössze egy-egy kalács és sonka összetételét találták kifogásolhatónak.

Szja-bevallás: SMS-eket is vár a NAV

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők SMS-ben vagy egyéb módon is kérhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az szja-bevallási tervezetük postázását április 15-ig.

Milliók állása veszélyben – mentőövre várnak a légitársaságok

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amely szorosan kapcsolódik a légi közlekedéshez. A légitársaságok hosszú felépülési időszakra számítanak és állami segítségre várnak.

Hírek

Szja-bevallás: SMS-eket is vár a NAV

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők SMS-ben vagy egyéb módon is kérhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az szja-bevallási tervezetük postázását április 15-ig.

Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni

Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.

Prága megakadályozná a kulcsfontosságú cégek külföldi felvásárlását

A cseh kormány megakadályozná, hogy a kulcsfontosságú cseh cégek kockázatosnak minősíthető külföldi befektetők tulajdonába kerüljenek, az erről szóló törvényjavaslatot már el is fogadta a kabinet.

Sosem látott csúcson a munkanélküliség Norvégiában

Történelmi csúcsra, 15,4 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Norvégiában április első hetében - közölte a munkaügyi hivatal.

Erősödött a forint a jegybanki bejelentésekre

Kedvezően fogadta a piac a jegybank keddi bejelentéseit, és erősödni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben.

Az idei volt az egyik legmelegebb március

Az idei volt a valaha mért egyik legmelegebb március a világon az európai Copernicus éghajlatváltozási szolgálat (C3S) szerint.

Koronavírus. Jóval szegényebb lett a száz leggazdagabb

A világ száz leggazdagabb emberének a vagyona 408 milliárd dollárral apadt február-márciusban a koronavírus hatásaként. A legvagyonosabb Jeff Bezos is több milliárd dollárt bukott.

Milliárdokat csaltak el – luxusban éltek a bűnbanda vezetői

Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van. Ellenük bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

Boris Johnsont kórházban kezelik

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy jó hangulatban van és folyamatosan dolgozik az új koronavírus okozta betegsége miatt szükségessé vált kórházi kezelése közepette is.

Többféle koronavírus terjed Magyarországon

Újabb koronavírusokat izoláltak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában. Ez alapján úgy tűnik, hogy több helyről érkezhetett a kórokozó Magyarországra - mondta Kis Zoltán, a központ laborvezetője.

Koronavírus – Emberről állatra is terjedhet

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA), amely szerint bár bizonyíték egyelőre nincs, a fertőzés emberről állatra is terjedhet.

Tűz volt a paksi atomerőműben

Kisebb tűz ütött ki csütörtökön délelőtt a paksi atomerőmű 4-es blokkjának turbinagépházában - közölte az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).

Gazdaság

Biztosítás. Az Aegon veszi meg a CIG EMABIT üzletágait

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) szavatolótőke helyreállítási tervének keretében több mint 100 ezer szerződéstől, közel 6 milliárd forint állománydíjú portfóliótól válik meg.

Erősödött a forint a jegybanki bejelentésekre

Kedvezően fogadta a piac a jegybank keddi bejelentéseit, és erősödni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben.

MNB: a hitelkártyákra is vonatkozik a fizetési moratórium

Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete.

Vita az EU-ban a korona-kötvényről: Mindenki mentene, de mindenki másként

Itália, Németország, a ’Kilencek’, az ’Északiak’, az Európai Központi Bank és annak volt elnöke, Mario Draghi – ahányan, annyi féle képp mentenék meg az összeomlás szélé álló európai gazdaságot. Lesz-e közös nevező? – teszi fel a kérdést a legmeghatározóbb olasz napilap, a Corriere della sera. Megfontolások és kifogások? Petrus Szabolcs összefoglalója.

MNB: hosszabb lejáratú hitel a befektetési alapoknak is

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a monetáris tanács március 24-i döntésével összhangban úgy döntött, hogy lehetővé teszi a hazai nyílt végű, nyilvános befektetési alapok részvételét a jegybank új, hosszabb futamidejű fedezett hiteltenderein.

MNB: tavaly három százalékkal csökkent az államadósság

Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága a GDP 64,7 százalékát - 30 287 milliárd forintot - tette ki 2019 végén, vagyis 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom