Kezdőlap Cégvilág A BKIK javasolja - konzultáljanak a kata szigorításáról
No menu items!

A BKIK javasolja – konzultáljanak a kata szigorításáról

Széleskörű vállalkozói konzultációval megelőzhető, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) jövőre tervezett szigorítása ellehetetlenítse a tisztességes vállalkozásokat is – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A BKIK a Budapesti Gazdasági Egyetemmel és a Szent István Egyetemmel együttműködve készített felmérését, a kérdésekre 6042 vállalkozás válaszolt.

A válaszadók többsége véli úgy, hogy vállalkozásokat hátrányosan érintik a jövő évtől hatályba lépő új kata-szabályok, főként a szellemi területeken aktív cégek tartanak az új szabályoktól. Nagyon sok válaszadó véli úgy, hogy a kata is meg fog szűnni az evához hasonlóan.

Nagy Elek

Nagy Elek, a BKIK elnöke kiemelte, a kata eredeti célkitűzése a kisvállalkozók adminisztrációs terheinek mérséklése volt, emellett fontos szempont volt a gazdaság fehérítése. A tapasztalatok szerint azonban előfordultak visszaélések is, ráadásul ezt csak tetézte a koronavírushelyzet, amely költségcsökkentési láncreakciót indított el számos cégnél, ahol az alkalmazottak egy részének katás vállalkozóvá kiszervezésével kívánták csökkenteni a közterheket – mondta.

A BKIK elnöke egyetért a jogalkotó céljával, a bújtatott munkavállalás elkerülése miatti szigorítás szükségességével, ugyanakkor kritizálja az országos gazdasági kamara elnöke által a jogszabályalkotók felé beterjesztett megoldási javaslatot.

Nagy Elek problematikusnak érzi a fűnyíróelv-szerű megoldást,

az egy ügyfélnek egy éven belül számlázott összeg 3 millió forint feletti részét terhelő pluszadó ugyanis olyanokat is hátrányosan érint, akik önhibájukon kívül esnek majd a restrikció hatálya alá.

A budapesti kamara és a két egyetem közös felmérését kitöltők 87,67 százaléka vélekedik úgy, hogy egy törvénymódosító javaslat előkészítésénél be kell vonni a vállalkozókat is a folyamatba.

Nagy Elek a kata anomáliáival kapcsolatosan kifejtette, hogy az eredendően személyi jellegű kifizetések közterheinek kiváltására létrehozott adónemet nem harmonizálták kellőképpen a minimálbér időközi változásaival – a minimálbér 2013-ban 98 ezer forint, míg 2020-ban már 161 ezer forint volt -, és annak társadalombiztosítási járulékaival.

A bevételi határok felemelése az eredeti 6 millió forintról 12 millióra anélkül történt meg, hogy a társadalombiztosítást is tartalmazó adótételek változtak volna.

A kutatásban többfajta megoldási módszert helyezhettek preferenciális sorrendbe a kutatási kérdőívet kitöltők.

A vállalkozók elsődleges válaszaikban több mint 42 százalékban el tudják képzelni valamilyen adóteher növekedését a szabályozás egyszerűsége megmaradásáért, nagyjából egyharmaduk a maradó adóteher mellett az adminisztráció bonyolításában látják a megoldást, míg a fennmaradó rész valamilyen szankció alkalmazását látja a legcélszerűbbnek a visszaélőkkel szemben.

A BKIK elnöke úgy véli, konzultációk formájában célszerű tudatosítani a vállalkozókban, milyen feltételek mellett maradhat fenn reálisan és tartósan a kata a hazai adórendszerben, kedvező tulajdonságaiból minél többet megtarthasson úgy, hogy közben a költségvetési logikát sem sérti alapjaiban.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.

Nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum

Megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.

Mennyivel nőtt a befektetési alapok vagyona augusztusban?

Augusztusban 3,2 százalékkal, azaz 382 milliárd forinttal 12 296 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon