Hirdetés
Kezdőlap Hírek Börtönben ülve csalt ki pénzt áldozatától az elítélt csaló
No menu items!

Börtönben ülve csalt ki pénzt áldozatától az elítélt csaló

Egy, a jogerős szabadságvesztését börtönben töltő 24 éves férfi ellen emelt vádat csalás vétsége miatt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.

A tájékoztatás szerint a férfi a nála lévő mobiltelefonról felhívott egy külföldi munkán tartózkodó férfit, és azt mondta neki, hogy az egyik mobilszolgáltató kisorsolta a telefonszámát, és ha három kérdésre felel, 100 ezer forintot nyerhet.

Miután a hívott fél a fiktív kérdéseket megválaszolta, a fogvatartott azt mondta neki, hogy sms-ben küldeni fog a telefonjára egy kódot, illetőleg megkérte, hogy menjen el egy bankautomatához. A hívott férfi ezt nem tudta teljesíteni, ezért az élettársa telefonszámát adta meg a fogvatartottnak. A vádlott a nőnek beszámolt a “nyereményről”, azzal a megjegyzéssel, hogy csak úgy juthat hozzá a pénzhez, ha 15 ezer forinttal feltölt egy telefonszámot. A nő a neki bediktált telefonszámokra 15-15 ezer forintot, összesen 75 ezer forintot töltött fel.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházfokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jó tanuló, jó sportoló – 247 pályázó

Több mint kétszázan jelentkeztek a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jó tanuló, jó sportoló című felhívására

A MyChat és a MyMusic az uniós bíróság szerint jogtalan előnyt kapott

A Telenor Magyarország megkülönböztető gyakorlatát elítélő határozat hozott az Európai Unió Bírósága előzetes eljárásában. E szerint a díjcsomagok egyes szolgáltatásai (pl. a MyChat és MyMusic) nem maradhatnak korlátlanul elérhetők abban az esetben, ha más ilyen jellegű szolgáltatásokat az adatkeret kimerülése miatt csak lassítva enged használni egy adott csomagban a vállalkozás.

Kamatdöntés – MNB: Az inflációs cél és a vásárlóérték őrzése a legfontosabb

Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek vásárlóértékét - mondta az MNB alelnöke a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülését követően.

Számvevőszéki elemzés: a járvány költségvetési folyamatai

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is "brutális" nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés - részben a források rugalmas átcsoportosításával - mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére, miközben az Európai Uniótól nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezéshez idén az első fél évben - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzéséből.

Hírek

Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) Igazgatótanácsa egyhangúlag megválasztotta a Kamara új elnökének Károlyi Lászlót.

Sószórási kartell – Bíróság: minden vádlott bűnös

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és hét cég tizenegy képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a sószórási kartell ügyben. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

Operatív törzs: rövidült a hatósági karantén ideje

A külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 napos helyett 10 napos karantén vár - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Európai Szuperkupa – lezárások Budapesten

A csütörtöki Európai Szuperkupa labdarúgó-mérkőzés miatt péntekig forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Pályázat elektromos kerékpárra: 150 ezer forint is járhat

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat jelenik meg októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Koronavírus – Jobban féltjük a gazdaságot, mint az egészségünket

A magyarok hetven százaléka szerint a koronavírus-járvány elsődlegesen a gazdaságot és a munkahelyeket veszélyezteti, és csak 27 százalékuk gondolja úgy, hogy elsősorban az emberi egészségre nézve veszélyes - derül ki a Századvég elemzéséből.

Bohócnak nevezte a kínai elnököt – 18 év börtönt kapott

Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt - közölte az egyik pekingi fellebbviteli bíróság.

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnok csalt el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerette volna rátenni a kezét, de társaival együtt lebukott. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Ágostházy Szabolcs új államtitkárként felügyeli az uniós forrásokat az ITM-ben

Ágostházy Szabolcs felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Koronavírus – Újabb elbocsájtás a Budapest Airportnál

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.

Klímakrízis. A felső 10 százalék felelős a légszennyezés feléért

A Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része - állapította meg az Oxfam nemzetközi civil szervezet jelentése.

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Gazdaság

Kamatdöntés – MNB: Az inflációs cél és a vásárlóérték őrzése a legfontosabb

Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek vásárlóértékét - mondta az MNB alelnöke a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülését követően.

Számvevőszéki elemzés: a járvány költségvetési folyamatai

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is "brutális" nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés - részben a források rugalmas átcsoportosításával - mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére, miközben az Európai Uniótól nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezéshez idén az első fél évben - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzéséből.

Gyengült a forint a kamatdöntésre

Kissé gyengült, így a délelőtt folyamán kialakult szintre tért vissza a forint árfolyama az MNB kamatdöntésének bejelentése után.

Monetáris tanács – marad az alapkamat

Az alapkamat 0,60 százalékos szintje fenntartható módon támogatja az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - közölte a jegybank monetáris tanácsa, miután az alapkamatot és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Forintkötvényt bocsátott ki a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank 15 milliárd forintnyi hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett Középlejáratú Banki Kötvény (KBK) programjában. A kibocsátás vezető kezelője az UniCredit AG volt.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom