Kezdőlap Mozaik Brit alsóház: tilos a rendezetlen Brexit, nem lesz októberben választás
No menu items!

Brit alsóház: tilos a rendezetlen Brexit, nem lesz októberben választás

Elfogadta a londoni alsóház szerda este azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból.

A 327-299 arányban jóváhagyott tervezet a felső kamara, a Lordok Háza elé került további vitára.

Boris Johnson miniszterelnök az alsóház döntése után előrehozott választások kiírását kezdeményezte október 15-ére, ám ennek elfogadásához a szerda éjjeli szavazáson nem gyűlt össze a törvényben előírt kétharmados többség.

Elutasította az alsóház Boris Johnson javaslatát

A rendezetlen Brexit tilalmáról elfogadott törvény lényege az, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Boris Johnson az elmúlt napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását.

Sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

A kormányfő már kedden kilátásba helyezte, hogy előrehozott választások kiírását kezdeményezi, ha a parlament megszavazza a megállapodás nélküli Brexit tilalmáról szóló indítványt.

Johnson szerint újra tárgyalhatná elődje otthon leszavazott megállapodását az EU-val, ha…

Johnson ezt szerda este meg is tette. A kormányfő szerint ugyanis az ellenzéki Munkáspárt törvényjavaslatának elfogadása után lehetetlenné vált a további érdemi tárgyalás az Európai Unióval a kilépés feltételrendszerét rögzítő új megállapodásról.

A miniszterelnök kijelentette: személyes meggyőződése és kormányának meggyőződése szerint is a kialakult helyzet megköveteli, hogy előrehozott választásokat tartsanak Nagy-Britanniában, mert ezek után a választóknak kell eldönteniük, hogy a Brexit szempontjából döntő jelentőségű október 17-i EU-csúcsértekezleten ki képviselje miniszterelnökként Nagy-Britanniát.

Hozzátette: ha ő vesz részt kormányfőként az uniós csúcson, akkor Nagy-Britannia október 31-én garantáltan kilép az EU-ból. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje azonban “könyörögne” az EU-nak a Brexit további halasztásáért – mondta.

A választások közötti időszakot öt évben rögzítő brit parlamenti törvény értelmében a következő választás 2022-ben lenne esedékes, és az ennél előbbi parlamenti választás kiírásához kétharmados támogatásra – a jelenlegi létszám alapján 434 voksra – lett volna szükség az alsóházban, ám csak 298 alsóházi képviselő szavazott a kezdeményezésre.
A választási indítvány elfogadásához a Munkáspárt támogatása elengedhetetlen lett volna, de a legtöbb Labour-képviselő tartózkodott.

Sir Keir Starmer

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje már a szavazás előtt kijelentette, hogy a Labour csak akkor hajlandó megszavazni az előrehozott választást, ha az Európai Unió előbb hozzájárul a brit kilépés halasztásához.

Mindezek nyomán szerdára teljes politikai patthelyzet alakult ki Nagy-Britanniában, nem kis részben azért, mert a rendezetlen Brexit tilalmáról szóló törvény napirendre vételét a kormánnyal szembefordulva csaknem kéttucatnyi konzervatív képviselő is megszavazta, és őket kizárták a tory frakcióból. Boris Johnson kormánya ezzel kisebbségbe került az alsóházban.

A rendezetlen Brexit tilalmáról szóló törvény tárgyalását mindeközben a Lordok Házának Brexit-párti tagjai megpróbálják addig húzni, amíg végül nem marad majd idő a végleges változat kihirdetésére. Ennek jele, hogy a törvényhez a felsőházban máris száznál több módosító indítványt nyújtottak be, s ezekről egyenként szavazni kell, majd az alsóházban is dönteni kell az elfogadott módosítók sorsáról.

Boris Johnson azonban már korábban bejelentette, hogy a jövő héttől felfüggeszti a jelenlegi parlamenti ülésszakot, és októberben új kormányprogram meghirdetésével új törvénykezési időszak kezdődik.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.