Kezdőlap Tech Brutális kamera a trónkövetelő kínai mobilgyártónál
No menu items!

Brutális kamera a trónkövetelő kínai mobilgyártónál

Miközben a telített mobilpiacon olyan nagy nevek tűntek el az elmúlt években, mint a Motorola és a BlackBerry a Nokia pedig a padlóról felállva keresi újra a helyét a mindössze 2010-ben alakult kínai Xiaomi mára a világ negyedik legnagyobb okostelefon gyártójává vált. Erről is szólt a márka legutóbbi hazai bemutatója.

A napokban került sor a Xiaomi Magyarország első virtuális bemutatkozására, ahol Wágner Tibor a Xiaomi country managere elmondta, a 344 millió készülék tulajdonossal rendelkező márka globálisan 50 piacon tartozik az első 5 legnagyobb gyártó közé. Európában pedig a Samsung és az Apple után – 65%-os éves növekedést produkálva 17 százalékos részesedéssel – a dobogó 3. fokán áll.

Magyarországon a 2020-as második negyedévben a 43%-os piaci aránnyal vezető (16%-os piacvesztést elszenvedő) Samsung és a 19%-os részesedéssel rendelkező (40%-os piacvesztést realizáló) Huawei után úgy szerezte meg a harmadik helyet a Xiaomi, hogy a 12%-os részesdést a tavalyi hasonló időszakhoz képest 123%-os éves növekedés mellett érte el.

A tavaly a világ legnagyobb, 108 megapixeles kamerájával jelentkező márka azóta a világ első 120 wattos töltőjét, valamint a világ első kereskedelmi forgalomba karült transzparens, vagyis átlátszó OLED TV-jét is magáénak mondhatja.

Az eseményen a technikai paraméterek és a fotószoftveres innovációk bemutatása közben az is kiderült, hogy november elejétől már Magyarországon is elérhetők a Mi 10T-széria újdonságai  a 10T, a 10T Pro és a gyengébb, ugyanakkor olcsóbb 10T Lite és bemutatkozik a cég okosórája a Mi Watch is.

Wágner Tibor arról is beszélt, hogy a mára naggyá nőtt Xiaomi a jövőben sem akarja elveszíteni startupos dinamikáját, miközben a márka éves szinten továbbra is megelégszik a 5 százalékos profitrátával. Az e fölötti hasznot a kutatás-fejlesztésre fordítják, vagy visszajuttatják a felhasználóknak.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.
Hirdetés

Hírek

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...