Kezdőlap Turizmus Budapest Airport: tíz hónap alatt tízmillió utas
No menu items!

Budapest Airport: tíz hónap alatt tízmillió utas

Fotó: Bigstock

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren októberben 1 169 679 érkező és induló utas fordult meg, ezzel 2022-ben eddig összesen 10 230 431 utast regisztráltak, 220 százalékkal többet, mint tavaly – közölte a Budapest Airport.

Mint írták, a nyár elmúltával csökken lassan az utasforgalom a repülőtéren, októberben ugyan még egymillió felett volt a havi utasszám, viszont a 2019-hez viszonyított forgalom a nyári 80-82 százalékról 79 százalékra mérséklődött.

Felidézték: tavaly azt becsülték, hogy a 2019-es forgalom 2023-ra teljesen visszaépül, azonban a nemrégiben bevezetett adó további terhet rótt a légitársaságokra, és ez az idei őszi és téli szezonra vonatkozó kapacitások törléséhez vezetett.

Emiatt, valamint az infláció és a gazdaság lassulása következtében a Budapest Airport felülvizsgálta korábbi előrejelzését, és a 2023-ra vonatkozó becslést 2 millióval 14 millió utasra csökkentette.

A visszaesés nemcsak a Budapest Airportot, hanem a teljes turisztikai ágazatot érinti, több mint 100 milliárd forint potenciális bevételkiesést generálva az iparág számára – írják a közleményben.

A BA tájékoztatott arról is, hogy a repülőtéren a cargo árumennyiség a szeptemberi minimális visszaesés után októberben 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a Budapest Airport októberben 17 011 tonna árut kezelt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,