Kezdőlap Turizmus Újra benépesül a budapesti repülőtér - nyugatról és keletről is
No menu items!

Újra benépesül a budapesti repülőtér – nyugatról és keletről is

Júniustól több nagy légitársaság is újraindítja budapesti járatait, bár eleinte csökkentett járatszámmal közlekednek majd.

A jövő hónaptól a British Airways londoni, az Eurowings stuttgarti, a Jet2 Leeds-i és manchesteri, a Qatar Airways dohai és a Swiss zürichi járata indul újra, és az Emirates is tervezi a dubaji összeköttetés újraindítását.

Júniustól megnövekedhet a forgalom. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Májusban a Wizz Air 16 útvonalon indította el ismét a légiközlekedést, mellette a hónap elejétől a KLM állított még vissza napi egy járatot Amszterdamba. Az utóbbi egy hétben mintegy száz induló- és érkező járat közlekedett Budapestről, illetve Budapestre.

A Budapest Airport speciális intézkedésekkel készül az utasforgalom lassú felfutására: folyamatosan fertőtlenítő takarítást végeznek, egyes munkavállalóiknak előírták a maszk viselését, több kézfertőtlenítőt helyeztek ki, és ügyelnek az emberek közti másfél méteres távolság betartására.

Áprilisban a ferihegyi repülőtéren mindössze 9870 utast kezeltek, miközben egy évvel korábban 1,3 millió utas használta a légikikötőt. Az átlagos napi utasforgalom tavaly áprilisban mintegy 44 500 volt, ez a szám idén áprilisban 329.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.