Hirdetés
Kezdőlap Hírek Budapest. Dohányboltokra utaztak a betörők
No menu items!

Budapest. Dohányboltokra utaztak a betörők

Öt és hét év közötti fegyházbüntetésre ítélte a bíróság első fokon egy dohánybolti betöréssorozat elkövetőit, összehegesztett szögeket szórták szét, hogy az üldözésüket megnehezítsék – tájékoztatott a fővárosi főügyészség.

A négy férfi 2014 szeptembere és 2015 februárja között Budapesten és Pest megyei településeken több mint harminc betöréses lopást követett el, többnyire dohányboltokat fosztottak ki.

A széfet, készpénzt, dohányárut vittek el, összesen több mint 45 millió forint kárt okoztak. Ebből csaknem 30 millió forint értékű volt a dohányáru, amelyet egy ötödik vádlottnak mint orgazdának adtak el, általában a kereskedelmi ár feléért.

A vádlottak 2014 őszén állapodtak meg abban, hogy betörésekkel szereznek pénzt és egyéb értékeket. Vettek egy személygépkocsit, amelyre különböző lopott rendszámokat szereltek fel, azzal mentek a helyszínekre. Az autót egy gyömrői tanyán tárolták, ahol a betörések előtt találkoztak. Itt egy lakókocsiban átöltöztek terepszínű vagy sötét ruhába, csuklyát és maszkot, valamint kesztyűt húztak, majd szerszámokat vettek magukhoz. Összehegesztett szögek is voltak náluk, előfordult, hogy ezeket a bűncselekmény helyszínén szórták szét, hogy az üldözésüket megnehezítsék.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a négy férfi ellen több rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, ötödik társukat orgazdasággal vádolták.

A bíróság a négy vádlottat 5 és 7 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, egyúttal kizárta őket a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Orgazdasággal vádolt társuk 2 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség súlyosításért fellebbezett – olvasható az MTI hírben.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Made in America nagy bajban van – az ok hasonlít a magyarországihoz

A német Külkereskedelmi Kamara (AHK) legutóbbi felmérésében az USA-ban működő német vállalatok a szakképzett munkaerő hiányát nevezték meg a legfőbb kockázatként.

Itt a spárga, ette már ma? – a megszokottnál korábban itt a szezon

Hazánkban mintegy 1437 hektáron foglalkoznak spárgatermesztéssel a gazdálkodók, ahonnan éves szinten mintegy 5000-5500 tonna termést takarítanak be.

Itt az újabb árzuhanás a Teslánál

A Model S alapváltozata most 72 990 dollárba, a másik változata pedig 87 990 dollárba kerül. A Model X alapváltozata most 77 990 dollárba kerül, a másik változata pedig 92 900 dollárba.

Háborús helyzet vízözönnel: így változtattak útvonalat a légitársaságok

A United Airlines azt jelezte, hogy május 2-ig törli a Newarkból Tel Avivba közlekedő napi járatát, míg az Air Canada azt tette közzé, hogy június végéig szünetelteti a Tel Avivba és Tel Avivból induló járatait.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.