Kezdőlap Cégvilág Parragh László, a kamara elnöke cáfolja a KATA 75 ezer forintra emelését
No menu items!

Parragh László, a kamara elnöke cáfolja a KATA 75 ezer forintra emelését

Nem emelkedik a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) 2019-ben havi 75 ezer forintra. Parragh László cáfolta az erről szóló híreket, amelyek annak nyomán terjedtek nagy gyorsasággal a sajtóban, hogy több lehetséges forgatókönyvet vázolt fel az adónem elképzelhető jövőjéről.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Menedzser Fórumnak nyilatkozott erről, az ismertetés szerint azokról a szempontokról beszélve említette ezt a lehetőséget, amelyeket mérlegelve tesz majd  javaslatot a kamara a kormánynak.

A kamar elnöke a Független Hírügynökségnek  nyilatkozva hozta összefüggésbe a KATA és nyugdíjbeszámítás feszültségeinek feloldásának lehetséges eszközeként a tételes befizetés összegének szóba jöhető emelését.

A kihívás ott van - fogalmazott, hogy a Kata egy olyan adónem, amely a korábbi bérszinthez van igazítva. Ahogy emelkedik a minimálbér, úgy értéktelenedik el a Kata után járó juttatás - hangsúlyozta. A minimálbér ugyanis évek óta ütemesen emelkedik, és ettől nagyon elszakadt a KATA.

A Menedzser Fórum számításai szerint a főállású katás vállalkozók jelenleg havi 50 ezer forintos adóját 73-75 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy az MKIK elnöke által említett feltételeknek megfeleljenek. A havi 50 ezer forint adó esetében ugyanis jelenleg 94 400 forint az ellátások számításának alapja a törvény szerint.

Parragh szerint adóemelésként értékelnék a vállalkozók az egyébként kamarai mérlegelésben szereplő megfontolást, amelynek fogadtatása a vállalkozók körében jelentős ellenzést váltana ki.

Mint fogalmazott: a vállalkozók érdekeit képviseli, ezért nehéz a helyzete, hiszen “bele kell férnie a látszólag népszerűtlen, de hosszú távon a vállalkozók javát szolgáló az intézkedéseknek is”. Ilyennek nevezte ezt az öngondoskodást is, amelyet a megfelelő nyugdíj jelenthet a vállalkozók számára.

A kamara által vizsgált lehetőség közül, csak egy a Kata befizetési kötelezettségének lehetséges emelése.

A második a befizetés szinten tartása. Ez azzal jár együtt, hogy csak később szembesülnek sokan azzal, hogy alacsonyan tartott juttatás jár utána.

A harmadiknál az a vizsgálat iránya, hogy milyen hatással járna, ha a minimálbérhez igazítanák a befizetés mértékét. Parragh szerint ezzel viszont elveszne a KATA egyik lényege, az egyszerűség, hiszen változni a minimálbér összegével a befizetés mértéke évente.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkmara elnöke szerint olyan változat jöhet szóba, amellyel megmarad a kata egyszerűsége, ám közben emeli az utána járó juttatások szintjét, hogy a mai katások később se lehetetlenüljenek el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.