Kezdőlap Címkék Brit kilépés

brit kilépés

A britek elismerik, hogy a Brexit bukás, de még reménykednek

A Brexit nem volt sikeres - derül ki egy, a támogatók körében végzett felmérésből. Ennek ellenére a többség úgy véli, hogy az EU-ból való kilépés még kifizetődő lesz.

Magyarország is kap pénzt a Brexit miatti kiadások fedezésére

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Brexit következményeinek ellensúlyozására a Brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékból 627 millió eurót kapjon Magyarország, Németország, Görögország és Ciprus.

Brexit – Soha ennyi brit nem élt még Franciaországban

Közel 100 ezer brit állampolgár kapott tartózkodási engedélyt a Brexit miatt tavaly Franciaországban - közölte a francia belügyminiszter.

Brexit – Ősztől útlevél kell Nagy-Britanniába

Októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. Az ott élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek - közölte a brit belügyminisztérium.

Brexit – Az Európai Parlament elfogadta a kilépési megállapodást

Az Európai Parlament hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést meghatározó megállapodáshoz, amely az EP-képviselők szerint csillapítja a Brexit negatív következményeit - közölte az uniós parlament.

Brexit. Hatalmasat esett a britek uniós exportja

Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke. Az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent - közölte a brit statisztikai hivatal (ONS).

Brexit – Johnson: kerékkötőből barát lesz Nagy-Britannia

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia lesz az Európai Unió legjobb barátja a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után.

Brexit – vita. Jön az ausztrál típusú kereskedelem?

A brit miniszterelnök szerint nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon, ha az EU a sarkalatos vitapontokban nem változtat hozzáállásán.

Brexit – Johnson: komoly esély van a megállapodás nélküli kilépésre

Jelentős esély van arra, hogy megállapodás nélkül zárulnak majd az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalások - jelentette ki a brit miniszterelnök.

Brexit – vita. Négy hónap maradt a hogyan továbbra

Júliusban már nem elérhető az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét szabályozó megállapodás, de ősszel még lehetséges az egyezség - közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

Brexit – átmenet: London nem hosszabbít

Mivel London nem kíván élni a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer kialakítására szánt átmeneti időszak meghosszabbításával, fel kell gyorsítani a tárgyalásokat - közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa.

Brexit után. A britek szerint az unió a megállapodás kerékkötője

Nagyon csekély előrelépést sikerült csak elérni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének kialakításáról szóló tárgyalásokon, a haladást az EU gátolja - közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

Brexit. Százezer magyar biztosan kint marad

Meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt - derül ki a brit belügyminisztérium adataiból.

Londoni csomag – mégis jön a hard Brexit?

London nem kívánja meghosszabbítani a Brexit után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakot, sőt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni a tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány tárgyalási javaslatcsomagjában.

Brexit – Az EU Tanácsa is jóváhagyta a kilépést

Az uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács írásbeli eljárás keretében végérvényesen elfogadta a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről rendelkező megállapodást.

Az Európai Parlament megszavazta a Brexitet

Az Európai Parlament képviselői brüsszeli plenáris ülésükön tartott szavazáson jóváhagyták Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodást.

Brexit – A britek Brüsszelbe vitték a kilépési okiratot

Nagy-Britannia állandó brüsszeli képviseletének vezetője letétbe helyezte a Brexitről szóló megállapodást brit részről megerősítő ratifikációs okmányt az Európai Unió Tanácsánál.

Brexit – Johnson: elérhető a szabadkereskedelmi megállapodás

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elérhető az Európai Unióval tervezett szabadkereskedelmi megállapodás a Brexit után kezdődő nem egészen egyéves átmeneti időszakban.

Brexit – Von der Leyen is aláírta a kilépési megállapodást

Aláírta az Egyesült Királyság európai uniós tagságnak megszűnéséről szóló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Átment a Brexit-törvény: kilépnek a britek január végén

Boris Johnson szerint az Egyesült Királyság átlépte "a Brexit célvonalát", miután a parlament elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás törvénytervezetét.

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.