British Airways
Limitálják a járatszámot London vezető repülőterein
A Heathrow repülőtér bocsánatot kért a közelmúltban kialakult utazási káoszba keveredett utasoktól, de figyelmeztetett, hogy további járatokat is törölhetnek.
Újra benépesül a budapesti repülőtér – nyugatról és keletről is
Júniustól több nagy légitársaság is újraindítja budapesti járatait, bár eleinte csökkentett járatszámmal közlekednek majd.
Koronavírus. Csődhullám jöhet a légitársaságoknál
A kormányok kényszerintézkedései miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még repülő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Megtolta a Ciara – 80 perccel előbb célba ért a repülő
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.
Koronavírus – A világcégek sem tétlenek
Számos Kínában működő nemzetközi nagyvállalat vezetett be óvintézkedéseket az új koronavírus járvány terjedésének visszaszorítása érdekében - derül ki a vállalatok által kiadott közleményekből.
Nyertesek és vesztesek – Átrendeződés előtt a turisztikai piac
A Thomas Cook csődje felkavarta az idegenforgalmat. Sokan a TUI-t vélik a nagy nyertesnek. A cég árfolyama az egekbe szökött. Ugyanakkor egyes szakértők a csődöt figyelmeztetésnek, jelzésnek tekintik az teljes idegenforgalmi üzletág számára.
Sztrájk – Budapesti járatait is törölte a British Airways
Bérköveteléseik nyomatékosítására negyvennyolc órás sztrájkot indítottak a British Airways (BA) pilótái. A légitársaság budapesti járatai sem szállnak fel a munkabeszüntetés ideje alatt.
Adatlopás után – 66 milliárdos büntetés a British Airwaysnek
Rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst (BA), miután tavaly nyáron hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban.
Düsseldorfba indultak, Skóciába érkeztek a British Airways utasai
Edinburghban landolt tévedésből a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki.
Rettegnek a légitársaságok a Brexit miatt – ki marad fenn az EU egén?
A Brexit nem csak az EU és Nagy-Britannia közötti járatokat érinti. A legnagyobb európai fapadosok léte is veszélyben van. Mindenki a kiskapukat keresi. Senki nem tudja, ki szállhat fel március 30-án reggel.
Befellegzett az óriásnak. Leállítja az A380-as gyártását az Airbus
Leállítja az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását - jelentette be Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója Tolouse-ban.
Brexit – Moody’s: komoly kockázatokat jelentene az európai légitársaságoknak a megállapodás nélküli Brexit
Rövid távon komoly kockázatokat jelentene több nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszer feltételeirő - közölte a Moody's.
A British Airways utasai aggódhatnak: hackerek lopták el banki adataikat
A British Airways (BA) hozzávetőleg 380 ezer utasának banki adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban. A hackertámadást felszámolták, az érintett utasokkal közvetlenül veszik fel a kapcsolatot
Friss
Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin
Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.
SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó
Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.
Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken
Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.
MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer
Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.
Hírek
Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol
A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.
Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére
Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.
Idén jobban fizet a diákmunka
Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.
Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani
A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.
Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.
A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.
Gazdaság
MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer
Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.
MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil
Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.
Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag
A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.