Ellenőrzési terve alapján a NAV idén szigorúan vizsgálja a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást - áll az EY elemzésében.
A kata szabályainak változásai csak azokat a cégeket érintik, amelyek a jelenlegi szabályozást kijátszva a foglalkoztatás alternatívájaként alkalmazzák az adófajtát - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) megakadályozná, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke.
A foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár a negyedik Adótanácskozás után, amelynek fókuszában a kata állt.
Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében
Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető
Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek