Hirdetés
Kezdőlap Hírek NAV ellenőrzések: fókuszban a katások
No menu items!

NAV ellenőrzések: fókuszban a katások

Ellenőrzési terve alapján a NAV idén szigorúan vizsgálja a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást – áll az EY elemzésében.

Az üzleti tanácsadó cég szerint az adóhatóság egyértelmű célja, hogy támogassa a jogkövető adózókat, és határozottan fellépjen az adóelkerüléssel szemben. Az elmúlt évek digitális fejlesztéseinek köszönhetően erre meg is van minden eszközük – tették hozzá.

Az EY szerint kiemelt figyelemre számíthat az építőipar, valamint az internetes kereskedelem is. Utóbbit elsősorban a jelentős forgalomnövekedés indokolhatja.

Az ellenőrzések újdonsága a nemzetközi információcsere. A tavaly július 1-jétől érvényes adatszolgáltatási kötelezettség alapján az EU-tagállamok adóhatóságai átfogó képet kaphatnak a határon átnyúló adótervezésekről, így a NAV is új adatokhoz férhet hozzá. Az EY szerint emiatt a nemzetközi cégeknek figyelniük kell azokra az információkra, amelyeket az unió különböző tagállamaiban adnak át az adóhatóságnak.

A NAV részletes ellenőrzési terve ide kattintva elérhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosították a bécsi építési szabályzatot: kötelező lesz a napelem

Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.