A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója hétfőtől Fedák Istán lett, elődje közös megegyezéssel távozott - tájékoztatta a részvényeseket a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) újraindította működését. A biztosító a Magyar Nemzeti Bank tiltása miatt csaknem két éve nem köthetett új szerződéseket.
Az Opus Global Nyrt. eladja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő részesedését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek.
Júliusban a BUX értéke 35 818 pontról 34 692 pontra csökkent, elsősorban a Mol és OTP gyengülése miatt. Ezzel szemben az indexben kisebb súlyú CIG Pannónia közel megduplázta árfolyamát - közölte a Budapesti Értéktőzsde.
A CIG Pannónia törzsrészvényeinek névértéke 33 forintról 100 forintra nő, az igazgatóság ezzel emeli a társaság alaptőkéjét - közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a társaság és leányvállalatának vezérigazgató-helyettesi pozíciójára augusztus 1-jétől, majd vezérigazgatói posztjára és első számú vezetői tisztségére október 1-jétől Fedák Istvánnal köt munkaszerződést.
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) eladja a lengyel fuvarozói szakmai felelősségbiztosítás üzletágát állomány-átruházás keretében - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) szavatolótőke helyreállítási tervének keretében több mint 100 ezer szerződéstől, közel 6 milliárd forint állománydíjú portfóliótól válik meg.
A CIG Pannónia csoport 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett kedden a harmadik negyedévről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint...
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma októberben 219 milliárd forint volt, ami meghaladta szeptemberi 176,3 milliárd forintos forgalmat, de elmaradt az előző év azonos időszakában mért 234,6 milliárd forinttól.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált.
Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.
A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás
A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek