Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Július: nyárias forgalom mellett csökkent a BUX
No menu items!

BÉT – Július: nyárias forgalom mellett csökkent a BUX

Júliusban a BUX értéke 35 818 pontról 34 692 pontra csökkent, elsősorban a Mol és OTP gyengülése miatt. Ezzel szemben az indexben kisebb súlyú CIG Pannónia közel megduplázta árfolyamát – közölte a Budapesti Értéktőzsde.

A tájékoztatás szerint júliusban az azonnali részvénypiac 184 milliárd forintos forgalmat ért el, ami “nyáriasnak” számít, a napi átlagos forgalom 8 milliárd forint lett.

A nemzetközi részvénypiacokon március végén indult emelkedés júliusban is folytatódott, bár mérsékeltebb ütemben, mint a korábbi hónapokban. A Nasdaq Composite el is érte újabb történelmi csúcsát.

A befektetőket a járvány nem zavarja, a gazdaság mindenhol működik, és nagyok a remények a fejlesztés alatt álló védőoltásokkal kapcsolatban is.

Jelentős eszközvásárlási programok zajlanak, amelyek a likviditást nagymértékben növelik, ez különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetében ölt igen komoly méreteket.

A befektetők új kedvence az arany, amely kilenc év után meghaladta akkori legmagasabb értékét, 1910 dollárt, és új történelmi csúcsra emelkedett.

A BÉT-en a vezető részvények gyengültek, közben a CIG Pannónia 175-ről 344 forintra, vagyis közel a duplájára emelkedett, egyben a negyedik legnagyobb forgalmú papír lett.

A Mol árfolyama 7,6 százalékkal, 1858-ról 1717 forintig csökkent júliusban, 29,6 milliárd forintos forgalmat ért el. Az OTP-részvények ára 5,7 százalékkal került lejjebb és végül 10 390 forinton zárt. A piaci forgalom közel felét, 56,3 százalékát adta a bankpapír, 103,8 milliárd forintos kerekedési értékkel.

A Richter egy hónap végi nagy hajrának köszönhetően 3,9 százalékkal feljebb került, 6520-ról 6775 forintra változott az ára, a forgalma 31,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,9 milliárd forintos forgalma ezúttal csak az 5. helyre volt elég, ami még az előző havi részvény-visszavásárlási aukció hatása lehet. A papír árfolyama 3,7 százalékot esett a hónapban, 368 forintra.

A brókercégek közül az Erste került az élre 92,1 milliárdos duplikált forgalommal, ami az összforgalom 25 százalékát tette ki. Második helyezett lett a Wood 85 milliárdos forgalommal, a harmadik helyen a Concorde végzett 72,5 milliárddal – közölte a BÉT.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.