Kezdőlap Címkék Covid vakcina

Covid vakcina

Németország: láthatnám az oltási igazolványát?

Európa gazdaságilag legerősebb országában attól a vitától hangos a közélet, hogy kötelesek legyenek-e a dolgozók tájékoztatást adni munkaadójuknak a COVID elleni védettségükről, vagy ne legyen ilyen kötelezettsége senkinek sem. Azaz ki kérhetné el a munkások oltási igazolványát.

Koronavírus – Megerősíthető az immunvédekezés

Koronavírus ellen országszerte már a harmadik, megerősítő oltás is felvehető. Mint korábban, most is a legkitettebek, a legveszélyeztetebbek juthatnak hozzá először a harmadik dózishoz.A...

Kamuvakcinával oltott az álorvos. Ugandában még ‘vadásznak’ a csalóra

Több száz embert oltott be valószínűleg vízzel egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában, két asszisztensét őrizetbe vették, őt magát pedig keresik a rendőrök - közölték a kelet-afrikai ország hatóságai.

Orosz vakcina – szlovák félrevezetés. Bocsánatkérést követelnek a Szputnyik V hírbehozása miatt

Bocsánatkérést követelt a szlovák állami gyógyszerfelügyelettől az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), amiért félrevezető értesüléseket terjesztett Covid-19 ellen kifejlesztett Szputnyik V-ről.

A WHO jóváhagyta a Sinopharm-vakcina alkalmazását

Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását - jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.

Koronavírus – A Pfizer és az AstraZeneca első dózisa is jól védi az időseket

Az AstraZeneca és a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának már az első dózisa is legalább 86 százalékos védelmet nyújt a fertőzés ellen az 60 évesnél idősebb embereknek - derül ki dél-koreai járványügyi ügynökség (KDCA) tájékoztatójából.

COVID vakcina. Hiány, árak és államok – hatalmi és erkölcsi megfontolások

Sokan az égető vakcinahiány megoldását a kényszerlicenszek kiadásában látják. Európában sincs belőlük elég, alig jut - nyugati forrásból - a világ szegényebb kétharmadának. Az ENSZ humanitárius akcióval próbálja oltáshoz juttatni a szegény államokat, miközben kiderült, azok a gazdag országok sem kapnak eleget, amelyek előre fizettek, azaz milliárdokkal támogatták a kutatásokat. Petrus Szabolcs írása számokat idéz és tabukat feszeget.

Koronavírus. Orrspray-oltáson dolgozik az Oxfordi Egyetem

 A koronavírus elleni oltás orrspray formájában beadható változatának alkalmazási lehetőségét vizsgálja az Oxfordi Egyetem.

Halottak – hűtőkamionokban. A Covid tesztelés nem segített Szlovákián

Északi szomszédunk mára a negatív hírek bezzeg országai közé csúszott a mintaállamok sorából. A Covid elleni csatában Szlovákia korábban azért lett sokat emlegetett követendő példa, mert Európában elsőként döntött a teljes lakosság Covid-tesztelése mellett. A járvány elleni küzdelem állása most szomorú képet mutat. Az elhalálozások kiemelkedően magas száma, valamint a tesztelés összefüggéséről is kérdezte AzÜzlet.hu  a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház belgyógyász főorvosát, Fraenkel Emilt.

COVID-vakcinák: Sok kérdés, kevés válasz – a Pfizer-BioNTech, a Moderna és a többiek

A világ több gyógyszergyártója fejlesztett ki oltást a COVID ellen. Az USA-tól, Nagy-Britannián és Oroszországon át Kínáig mindenütt folynak engedélyeztetési eljárások. A Pfeizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca – a három gyártó, amelyekkel az EU és a tagállamok kooperálnak. Több országban - nem is elenyésző számban - oltásellenes csoportok alakultak ki. Áttekintés az oltásokról, a magyar megítélésről. 

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.