Miközben a kockázati tőke szerepe Magyarországon egyelőre marginálisnak mondható, az átadásakor Közép-Európa legmodernebb hazai, CT-vel ellátott, szűrőbuszának megszületése ilyen sikertörténet - ami a koronavírus idején különösen aktuális. A magánbefektetői ötletet hét éve, az állam által létrehozott Széchenyi Tőkealap-kezelő karolta fel, akit már az indulás utáni évben, az előírásoknak megfelelően kivásárolt a tulajdonostárs.
A hazai mikro- és kivállalkozásoknak a rendszerváltozás után három évtizeddel is szükségük van azokra a kedvezményes forrásokra, amelyeket a Magyar Vállakozásfejlesztési Alapítvány (MVA) és az általa létrehozott szervezetek nyújtanak – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Csuhaj V. Imre, az MVA kuratórium elnöke.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül - mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tűzoltóképző központjának kiépítéséhez járul hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) Irinyi I. Kockázati Tőkealapjának első befektetése.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek