A VW interaktív közösségi teret nyitott Berlinben. Kiállításokkal, vitaestekkel kulturális programokkal és oktatási műhellyel várja az érdeklődőket. A cél: Véleménycsere az autóipar és a felhasználók között mobilitás kihívásairól és a lehetséges megoldásokról. Minden program ingyenes!
Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el.
Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével.
A Volkswagen AG és a Ford Motor Company áruszállító haszongépjárművek és közepes méretű pickupok közös fejlesztését tervezi. Az együttműködéstől azt is remélik, hogy különleges és vadonatúj technológiákat kínáló új modelleket fejleszthetnek ki a közös befektetésekkel.
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság járműparkjánál az Európai Unió támogatásával. Az összegből 83 új járművet vásároltak.
Mintegy 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu program intézkedéseire már 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden.
Csaknem ötmilliárd forint beruházással indult program az ivóvíz minőségének javítására és a vízellátás fejlesztésére Zalaegerszegen és öt környékbeli településen.
A kormány azt várja tőlünk, hogy erős, ütőképes, modern, korszerű honvédséget hozzunk létre, amihez nagyon nagy szükség van a kutatásra, fejlesztésre, innovációra - jelentette ki a honvédelmi miniszter Zalaegerszegen.
Hűtésre alkalmas, energetikailag racionalizált, környezetbarát üvegszerkezeteket hoztak létre új gyártástechnológia kifejlesztésével a székesfehérvári Jüllich Glas Holdingnál vízzel feltöltött üvegpanelek hőszigetelt üvegszerkezetbe integrálásával.
A kevés hazai privatizációs sikertörténetek TOP listáján stabil helye van a Kontavill felvásárlásának. Az Európai piac meghatározó szereplőjének számító francia Legrand csoport az akkor veszteséges...
Benyújthatók Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázatok. Önkormányzatok 10 és 150 millió forintos fejlesztést hajthatnak végre EU-s pénzből.
Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron, a mikro-, kis -, és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek