Kezdőlap Címkék Felmérés

felmérés

Aggódó fővárosi cégek – vészforgatókönyv kéne

A budapesti vállalkozásokat váratlanul érte a rendkívüli állapot, 93 százalékuk nagyon kedvezőtlenül látja üzleti kilátását - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a járványügyi helyzet hatásáról készített gyors felmérésének részeredményét.

Lakásra gyűjtenek – keveset spórolnak a magyar fiatalok

Átlagosan 418 ezer forint megtakarításuk van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak. Ezen belül a 19-25 évesek 220 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, a 26-29 évesek pedig 800 ezer forinttal.

Megélhetés. Táguló szakadék Budapest és vidék között

A budapestiek 29 százaléka nem tud rendszeresen félretenni a jövedelméből. A vidéki városokban élők között 31 százalék, a kistelepüléseken élőknél pedig 43 százalék ez az arány - derült ki az Intrum követeléskezelő felméréséből.

Százból négy magyar feketén dolgozik

Uniós szinten 3 százalék, Magyarországon pedig 4 százalék azok aránya, akik be nem jelentett fizetett tevékenységet végeztek az elmúlt 12 hónapban - derült ki az Európai Bizottság felméréséből.

Enyhe válságra készülnek a világ cégvezetői

A következő egy-két évben a világgazdaság további növekedésére számítanak a vállalatvezetők, de hosszabb távon aggasztó jeleket is látnak. A legpesszimistábbak a német üzleti élet szereplői - derült ki az EY felméréséből.

Drága kisboltok – ha nagybevásárlás, akkor hipermarket

Bár a legtöbben rendszeresen vásárolunk a lakóhelyünk közelében található kisboltokban, az árak és a korlátolt választék miatt sokan előnyben részesítik a távolabbi, nagyobb üzleteket - derül ki az egymás közelében élők közösséggé szerveződését segítő alkalmazás, a Miutcánk kutatásából.

A magyar szülők sportos gyerekekre vágynak – régiós felmérés

A magyar szülők sportos gyermekekre vágynak - derül ki a világ legnagyobb sportszer kereskedelmi cége, az Intersport régiós felméréséből. Arra is választ ad a kutatás, hogy miben vannak elmaradva a sportegyesületek, milyen hatása van a közösségi médiának a gyerekek sportolási hajlandóságára és a magyarok hány százaléka küzd motivációs mélyponttal a munka után.

Iskolakezdés. Már tízezer forint is kevés

Tízezer forint alatti összegből csak minden tizedik család hozza ki a kötelező iskolaszer-vásárlást. A legtöbben 15-25 ezer forintot szánnak erre a célra - derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett felméréséből.

Németország. Fordult a trend – több kártyás fizetés, mint készpénzes

A 2018-as volt az első év, amikor a német fogyasztók többet fizettek hitel- és bankkártyával, mint készpénzzel.

Személyi hitelek. Egyre kevésbé félnek adóssá válni a magyarok

A Netrisk.hu pénzügyi összehasonlító oldalának adatai szerint jelentősen erősödött a lakosság hitelfelvételi kedve. Az internetes cég az idei első negyedévben 26 százalékkal több személyihitel-igényt továbbított, ezek átlagos nagysága 1,48 millió forint volt, ami 16 százalékkal haladja meg az elmúlt év hasonló időszakában mért 1,28 millió forintos átlagot.

PwC-felmérés: a munkaerőhiány fenyegeti leginkább a növekedést

A belföldi vállalatok túlnyomó többsége bevételnövekedést vár az idén, de még nagyobb arányban tartanak a munkaerőhiánytól, illetve egyre visszafogottabb a bizalmuk a gazdasági környezet iránt.

Felmérés: a magyar vásárlók többsége a hazai termékekben bízik

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja.

Felmérés: a magyarok 82 százaléka érzi biztosnak a munkahelyét

A magyar munkavállalók 82 százaléka úgy érzi, hogy több mint 5 évig megmarad az állása, a férfiak 83, a nőknek pedig 80 százaléka látja biztosnak a saját pozícióját a jelenlegi munkahelyén.

Sentix index: az euróövezet nem reagál a rossz jelekre

Januárban négy éve a legalacsonyabbra, stagnálás közeli állapotot jelző szintre csökkent a frankfurti Sentix GmbH gazdaságkutató intézet közel ezer befektetési szakember körében végzett felmérésére támaszkodó hangulatindexe az euróövezetben.

Brexit – Felmérés: nagyon borúlátó a brit nagyvállalati szektor

A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra.

GKI: óvatosan optimisták a magyar agrárvállalkozók

A magyar agrárvállalkozások óvatos bizakodással várják az új évet, az általános hazai élelmiszerkereslet és a gazdasági szabályozás kedvező alakulására számítanak, ám a gazdálkodási környezetet és a világpiaci helyzetet borúlátóan ítélik meg - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az OTP Agrár megbízásából készített felmérésből.

Háromszoros bérkülönbség. Továbbra is jönnek a beruházók

A bérek emelkedése nem veti vissza a külföldi cégek Magyarországon tervezett beruházásait, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint. Magyarországon 2017-ben a munkaerő költségek euróban óránként 9,1 volt, az unió 28 tagállamának átlaga pedig 26,8 euró.

A magyarok – és a régió – sportolási szokásairól készített felmérést az Intersport

https://www.youtube.com/watch?v=F2DizM8tS6s&feature=youtu.be

Idén is több pénzt költenek karácsonyi ajándékokra az internetezők

Idén átlagosan 41 ezer forintot szánnak a karácsonyi ajándékokra a magyar internetezők, hatezer forinttal, csaknem 18 százalékkal többet az előző évinél.

A magyarok töretlenül bíznak a dízelautókban

A magyarok jelentős része a Volkswagen-botrány ellenére is bízik a dízeltechnológiában, nagyon kevesen támogatják a dízel járművek korlátozását a városi forgalomban. Elsősorban azért, mert a dízelautók fogyasztása jóval kedvezőbb, mint a benzinüzemű gépjárműveké.

Friss

Nyolc területen vezeti be az extraprofitadót a kormány

Mivel újabb gazdasági válság közeleg, válságálló gazdaságot kell építeni, ennek részeként fontos, hogy a kormány kézben tartsa a költségvetést és az államadósságot - fogalmazott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfón, hozzátéve: a kabinet ragaszkodik ahhoz, hogy idén 4,9, jövőre pedig 3,5 százalék legyen a GDP-arányos hiány, ezért nyolc területen vezet be extraprofitadót.

Az MKB veszi át a Sberbank 330 milliárdos hitelportfólióját

Az MKB Bank Nyrt. megállapodást írt alá a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forintnyi hitelportfóliójának megvásárlásáról.

Péntektől csak magyar rendszámú autóval lehet hatósági áras üzemanyagot tankolni

Péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak a magyarországi benzinkutakon rezsicsökkentett árú üzemanyagot - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Megvan, hol lehet Európa új éléskamrája

Északkelet-Európa válhat a kontinens éléskamrájává, a térségben ugyanis kevésbé viseli meg a gabonaféléket az éghajlatváltozás - közölte a Budapesti Corvinus Egyetem, amely az ELTE-vel és a BME-vel együttműködésében készített tanulmányt a témában.

Hírek

Péntektől csak magyar rendszámú autóval lehet hatósági áras üzemanyagot tankolni

Péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak a magyarországi benzinkutakon rezsicsökkentett árú üzemanyagot - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Idén többet költenek a szülők gyereknapi játékra

A gyereknap miatt május utolsó két hetében nagyjából 30 százalékos a forgalomnövekedés egy átlagos májusi héthez képest, és a szülők többet is költenek, mint tavaly - közölte a Regio Játékkereskedelmi Kft. saját adatai alapján.

Péntektől ennyibe kerülne az üzemanyag az ársapka nélkül

Péntektől a benzin beszerzési ára bruttó 8 forinttal csökken. A gázolaj nagykereskedelmi ára a héten már nem változik. A változás a prémium benzin árát várhatóan érinteni fogja. 

Megállíthatatlanul terjed a madárinfluenza az Alföldön

Csongrád-Csanád megye eddig fertőzésmentes területén jelent meg a madárinfluenza, a Nébih laboratóriuma magas patogenitású vírus jelenlétét igazolta egy székkutasi hízólúdállománynál.

Nagyot zuhant szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: az euró ellenében másfél százalékot, a dollár és a svájci frank ellenében pedig közel két százalékot veszített értékéből.

Rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre a kormány

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

Új főtitkár a Magyar Lízingszövetség élén

Kőszegi Lászlót választotta főtitkárnak a Magyar Lízingszövetség elnöksége - közölte a szervezet.

Az ország, amely három számjegyű inflációval küzd

A zimbabwei inflációs ráta májusban ismét három számjegyűre ugrott, miután a központi bank gyakorlatilag leértékelte a helyi valutát azáltal, hogy új bankközi árfolyamot vezetett be, amelyen a kereskedelem nagy része zajlik majd.

Gazdaság

Az MKB veszi át a Sberbank 330 milliárdos hitelportfólióját

Az MKB Bank Nyrt. megállapodást írt alá a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forintnyi hitelportfóliójának megvásárlásáról.

Románia is kilép a budapesti székhelyű orosz bankból

A román kormány két törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén, amellyel kezdeményezi az ország kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) - jelentette be Adrian Caciu román pénzügyminiszter.

MNB: a háború megbolygatta a magyar bankrendszert, de az stabil

Az orosz-ukrán báború átírta a makrogazdaság és a bankrendszer kilátásait, rövid és középtávon is új kockázatok jelentek meg, érdemben megváltozott a működési környezet - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a Stabilitási jelentést ismertetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom