Kezdőlap Címkék Gyerekjáték

gyerekjáték

Veszélyes játékokat vontak ki a forgalomból – lista

Az október végéig megvizsgált több mint százféle játék mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk pedig súlyos kockázatot jelent - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Játékok vezetik a veszélyes termékek listáját

Az európai fogyasztóvédő hatóságok tavaly több mint 2200 riasztást jelentettek, és közel 4500 esetben intézkedtek veszélyes termékek - köztük nagy számban gyerekjátékok - miatt - közölte Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos.

Tömegével érkezik a hamis játék – a legtöbb csak a határig jut

Az ITM a vámhatósággal együttműködve tavaly óta csaknem 170 ezer játékot vizsgált meg a határokon, túlnyomó részüket pedig megsemmisítette. A hatóságok a járványveszély idején fokozták a belső ellenőrzéseket is - közölte a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Túl tartósak a Lego-kockák: évszázadokig szennyeznek

Mintegy 1300 évig is megőrződhetnek az óceánban a Lego-kockák - derült ki egy kutatásból, amely azt vizsgálta, milyen mértékben kopnak el a tengeri környezetben ezek a népszerű gyerekjátékok.

Veszélyes játékok – boltokban és a neten is ellenőriznek

Kezdődik a játékok országos ellenőrzése: a hagyományos boltokban és a webáruházakban kapható gyerekjátékok mellett a vámhatárra beérkező termékeket is vizsgálják a fogyasztóvédők.

Játékot a játékboltból – veszélyes bóvlik a piacon

A rossz minőségű játékok balesetveszélyességére hívja fel a figyelmet az Innovációs és Techno­lógiai Minisztérium. A hatósági tapasztalatok szerint a veszélyes játékok előfordulása az alkalmi árusítóhelye­ken a leggyakoribb.

Uniós biztos: a veszélyes termékek zöme kínai – élen a játékok

Az európai fogyasztókra veszélyes termékek között listavezető a gyermekek egészségére, vagy testi épségére veszélyt jelentő játékok, valamint a gépjárművek. A veszélyes termékek több mint fele Kínából származik.

Veszélyes gyerekjátékok – vizsgálat indult, a neten is ellenőriznek

Megkezdődött az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt idei évi játékvizsgálat, amelynek célja kiszűrni a piacról a veszélyes játékokat.

Hamis gyerekjáték. Több tonna LEGO-utánzatot foglalt le a NAV

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le és semmisítettek meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Friss

Kiderült, mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

A koronavírus-járvány pozitív hozadéka volt, hogy a cégek elkezdtek tartalékot képezni, és felismerték, hogy bármikor jöhetnek ínségesebb idők.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

Új elektromos midibuszt fejlesztettek Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai gyárban.

Vádolnak három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalót

A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.