Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Veszélyes játékokat vontak ki a forgalomból - lista
No menu items!

Veszélyes játékokat vontak ki a forgalomból – lista

Az október végéig megvizsgált több mint százféle játék mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk pedig súlyos kockázatot jelent – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tárca akkreditált laboratóriumaiban végzett ellenőrzéseknek köszönhetően a veszélyes játékokat kivonják a forgalomból, visszahívják a vásárlóktól, több mint 21 ezer darabot pedig már a vámhatáron sikerült megállítani.

Kiemelték, hogy a gyermekeknek szánt termékekkel szemben különösképpen indokolt elvárás, hogy a jogszabályi követelményeknek eleget téve biztonságosak legyenek. A nem megfelelő kialakítású játékok fulladást, sérülést, tartós egészségkárosodást okozhatnak. A csomagolásról vagy a használati útmutatókból hiányzó figyelmeztetések is kockázattal járhatnak. Mivel a legtöbb veszélyforrás vásárláskor ránézéssel nem állapítható meg, a laboratóriumi vizsgálatokkal kiszűrhetők a nem biztonságos árucikkek.

Az ITM akkreditált laboratóriumai 2020-ban eddig összesen 84 féle, kereskedelmi forgalomban kapható és 18 féle, vámhatáron mintavételezett játékot vettek górcső alá. A mintavétel célirányosan, a termékbiztonság szempontjából gyanúra okot adó kialakítások, tulajdonságok figyelembe vételével történt játékboltokban, üzletláncokban, webáruházakban, a vámhatósággal együttműködve a vámhatáron.

A vizsgált 102 termék csaknem fele, 45 féle játék kifogásolható a termékbiztonság szempontjából, közülük 43 használata súlyos kockázatot jelent.

A kereskedelmi forgalomban mintavételezett 84 játékból 29 bizonyult nem megfelelőnek, 16 esetben a fővárosi és megyei kormányhivatalok már intézkedtek a forgalomból való kivonásukról, előírták a forgalmazók részére a vásárlóktól való visszahívást is. Az ellenőrzés eredménye alapján a hatóság megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minden súlyos kockázatot hordozó termék lekerüljön a boltok polcairól. A 18 féle, vámhatáron mintavételezett árucikkből 16 bizonyult problémásnak – tájékoztatott az ITM.

A vizsgált játékokról és veszélyeikről ide kattintva található tételes tájékoztatás.

A laboratóriumi vizsgálat alá vont 19 játékhangszer, léggömb, síp közül 8 nem felelt meg az előírásoknak, mert levehető apró elemeik vagy könnyen leváló, letörő alkatrészeik fulladást okozhatnak.

Határérték feletti mennyiségben volt jelen ftalát típusú lágyítószer a 16 féle labda, ugrálólabda és a 21 féle orvosi játékkészlet közül 3-3 termék esetében, valamint a vámhatáron mintavételezett babáknál.

A 20 különböző összecsukható játékból összesen hét babakocsi, vasalódeszka vagy etetőszék hagyott kívánnivalót maga után. A legjellemzőbb hiba az volt, hogy a játékokat nyitott állapotban nem lehetett megbízhatóan rögzíteni, így terhelés hatására összecsukódhatnak.

Két nyílpuskából a megengedettnél nagyobb erővel lőhető ki a nyíl, az egyik csúzli fém alkatrésze a gyermek ujjának csapódva okozhat zúzódást.

Keszthelyi Nikoletta

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: az ellenőrzés nemcsak a magyar családokat, hanem az európai fogyasztók szélesebb körét is védi. A hatósági fellépés több mint 21 ezer, a vámhatáron mintavételezett veszélyes játék piacra kerülését akadályozta meg az Európai Unió teljes területén.

Magyarország egyébként is élen jár az uniós fogyasztóvédelemben. Hazánk tavaly 171 magas kockázatú veszélyes termékről adott jelzést az EU nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek rendszerébe, ezzel Németország után a második helyen végzett a magas kockázatú termékek kiszűrésében. A tavalyi magyar riasztások közül a legtöbb játékhoz kapcsolódott. A hazai fogyasztóvédelem idén is már több mint 110 bejelentést tett, jelentős részben ismét gyermekjátékok miatt – közölte a helyettes államtitkár.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések