Gyengült a forint a Magyar Nemzeti Banknak arra a keddi bejelentésére, hogy a leállítja az alapkamat-emelési ciklust. A testület megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével...
A monetáris tanács értékelése alapján az inflációs kilátások és az ezeket övező, továbbra is felfelé mutató kockázatok egyértelműen a júniusban megkezdett kamatemelési ciklus havi ütemű folytatását indokolják - közölte a jegybank.
A gyors, határozott és proaktív kamatemelések a jövő év elejétől mérséklik az infláció ütemét, továbbá a bázishatások is tompítják majd az adatokat - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője.
Júniusban az euróövezetben és a teljes Európai Unióban is enyhén lassult az infláció. A legnagyobb mértékben Magyarországon emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben - jelentette az Eurostat.
A következő hónapokban tovább nőhet, majd mérséklődni kezd az amerikai infláció - áll a Fed elnöke, Jerome Powell jelentésében, amelyet a meghallgatása előtt terjesztett be a képviselőház pénzügyi bizottságának.
A kamatemelési ciklus havi lépésekben halad előre, és a mértékeket illetően a Magyar Nemzeti Bank júliusi döntése bizonyosan meghatározó lesz - jelentette ki Virág Barnabás.
Bár a májusban elért 13 éves csúcshoz képest júniusban kissé lassult a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme Németországban, az alacsony bázishatás és a lakossági fogyasztás lendületes növekedése miatt továbbra is meghaladja az inflációs célt.
A következő hónapokban mérséklődhet, de várhatóan továbbra is a jegybanki cél fölött alakulhat az infláció. A májusi adat a júniusi tanácsülésen lépésre késztetheti a jegybankot - vélik elemzők.
Az energiaárak nagymértékű növekedése miatt májusban 2018 vége óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A finn jegybank kormányzója szerint az Európai Központi Banknak (EKB) az amerikai Federal Reserve példáját követve toleránsabban kellene kezelnie az inflációs cél túllépését, különös tekintettel arra, hogy az euróövezeti infláció üteme hosszú évek óta meglehetősen lanyha.
Márciusban az euróövezetben és az Európai Unió egészében is gyorsult az infláció, a következő hónapokban pedig valószínűleg még erősebb ütemben fognak emelkedni a fogyasztói árak.
Az elemzők által várt mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben márciusban. Az infláció közelebb került az Európai Központi Bank céljához.
Egyöntetűen az ingyenes parkolással és az üzemanyagárak csökkenésével magyarázták az infláció vártnál nagyobb novemberi lassulását az elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank óvatos maradhat a monetáris lazítással.
Az éves infláció októberben visszatért az MNB 3,0 százalékos céljához, amivel enyhült a jegybankra nehezedő szigorítási kényszer. Ugyanakkor a 3,8 százalékos maginfláció továbbra is magas - kommentálták elemzők a KSH legfrissebb adatait.
A Magyar Nemzeti Bank eredményesen és nyereségesen gazdálkodott 2019-ben, mi több, középtávú célon belül tartotta az inflációt, ami kivételes siker - mondta a jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
Az infláció csökkenése október helyett már szeptemberben bekövetkezett, és a fordulat tartós maradhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi inflációs adatait elemzők.
Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank, hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek vásárlóértékét - mondta a jegybank alelnöke a kamatdöntő ülés után.
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek