Kezdőlap Világgazdaság Gyorsult az uniós infláció - egy tagállamban csökkentek az árak
No menu items!

Gyorsult az uniós infláció – egy tagállamban csökkentek az árak

Márciusban az euróövezetben és az Európai Unió egészében is gyorsult az infláció, a következő hónapokban pedig valószínűleg még erősebb ütemben fognak emelkedni a fogyasztói árak.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) végleges adatai szerint márciusban éves összehasonlításban 1,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami tavaly január óta a legerősebb ütem. Februárban és januárban még 0,9 százalékra rúgott az áremelkedés üteme, az azt megelőző három hónapban pedig egyaránt 0,3 százalékos csökkenést mértek.

Márciusban az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 4,3 százalékkal. Az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 1,1 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,3 százalékkal drágultak.

Az energiaárakat nem számolva 1,0 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal nőtt.

Havi összevetésben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. Az energiaárakat nem számolva 0,8 százalékos volt a növekedés, a maginfláció pedig 1,0 százalékkal nőtt.

Az Európai Unióban az éves inflációs ütem 1,3 százalékról 1,7 százalékra gyorsult márciusban. Havi összevetésben 0,3 százalékról 0,9 százalékra ugrott az ütem.

Éves összevetésben Lengyelországban (4,4 százalék), Magyarországon (3,9 százalék), valamint Romániában és Luxembourgban (egyaránt 2,5 százalék) emelkedtek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak, a legnagyobb csökkenést, 2,0 százalékost Görögországban mérték.

Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

A következő hónapokban néhány egyszeri tétel hatására meghaladhatja a 2 százalékos célszámot az árak éves összevetésű emelkedésének üteme. Ennek ellenére nem valószínű, hogy az euróövezeti jegybank szigorítson rendkívül laza monetáris politikáján, mivel a kiugró számok átmenetiek lesznek, az infláció az év vége felé meredeken csökkenni fog és még évekig jóval az EKB célszáma alatt marad.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...